Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 1. szám - 110 ÉVE SZÜLETETT TÓTH MENYHÉRT - Tóth Menyhért: levelek, vallomások: közzéteszi: Sümegi György
Vágyam a MINDENSÉG ábrázolása, ahol az elemeket a szeretet öleli át, így az képeimen belső látásaim jelképeként jelenik meg a fehérség izzó dominanciájában. Festészetemben a szintézisre törekszem, de ez nem vezethet a matematikai végletekig, mert erős szerepet juttat az ember emocionális világára épülő képzelőerőnek, a szimbólumoknak, így jelképeim végül is elnyomják a természetes formákat, mert azok inkább az intellektuális ítélet tárgyai. Munkáim közérthetősége itt rejtezik, hiszen az említett mese és a gyermeki csak minőségi fokon különbözik egymástól. (A közérthetőség egyébként sem volt kritériuma az értéknek, inkább ellentéte sokszor. És ami ma még érthetetlen, holnap érthető lehet.) Ez bizony nem akadémia. Képeim valami újat mondanak, többet adnak a régi festészetnél, és minden elvontságuk mellett is, általunk eddig még nem ismert arculatát interpretálják. (Zsellér) Testemnek elég az, amit a föld ad magából. A gyümölcsök, gyökerek nedve a föld és a nap erejét adja nekem. így már életemben a Föld részévé leszek. (1965-66, Zsellér) KOHÁN GYÖRGYRŐL41 Ház - két ikerablak, két világ, házigazda és „lakó". Két világ, de egy. Az innenső redőnye résén fény. Kohán! Bemegyek. Kívül az udvarfalhoz támaszkodnak a darabolatlan farostlemezek. Barnák. Az előszobában lévőkön már égő, Naparcú aranytálak - napraforgók - százarcúak. Bent vagyok. Kohán-tüzű ölelés. Kohó-tüzű. Feketét itat, az egyetlen sárga, füles műanyag bögréből. Kátrányszagú - a bögre. Az asztalon egy összeégett nyelű hegyes kés, vívótőr, szurony és kenyérvágó egyben. Leülte már az egyetlen sez- lont a vendég, kinek ülőhelye, de gazdaszék is és fekvőhely. A réti zsombékra, ami áttörte itt a talaj bőrét, úgy érzem, amint ülök a sezlon egyik buckáján, a másikon Ő. „Mit szólsz" - Tél van - gondolom. Hátam a falat éri, mégis olyan forró, mint Miskén, gyerekkoromban az Anyám banyakemencéje hajnali kenyérsütés után. Valamit kellene szólni, de nem megy. Kép. Alatta sámli. Cséplés. Ráomló fekete szivárvány. Kohó ez is. Aranybúza kohója, fekete ívű. Bivaly és fáradtságtól érett lánydomb. Fekete vagy piros nyár. Mindkettő. A padlón tubus-koporsók, piros, fekete, kék és zöld koporsók. Élők? Halottak? Csak föl kell nyitni őket - és jönnek díszmenetben a színek, égő meztelenségben: Kohán-század, -ezred vagy regiment. Nem tudok én szólni egy szót sem. Szóljatok ti, akik Őt láttátok. A tanyán, a ti tanyátokon, hol hajlottan, majdhogy lábujjhegyen láttátok hajnaltájt, fehér lapokkal a kezében, hogy ne ébredjen az 41 Valószínűleg Supka Magdolna művészettörténész kérésére írhatta Tóth Menyhért. 97
