Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7-8. szám - Végel László: Parafrázisok

emlékezni és hallgatni akarok." Hallgatni akart, de nem hallgatott, igazi íróhoz mérten végigmondta a történetet, legyen az bármennyire is ünneprontó. A mai közhangulat ismeretében Márai - szerencsére - tényleg ünneprontó, s a Hallgatni akartam című könyve manapság éppen az ünneprontása miatt hihetetlenül aktuális. Az egyik legidőszerűbb magyar prózakötet. (2013)

(Megszólalnak a tanúk) Lasic rendhagyó vallomása a Vihar nevű horvát katonai hadműveletről. Kétségtelen, hogy a knini szerb vezetőket terheli a legnagyobb felelősség, ami azonban nem jelenti azt, írja a szerző, hogy meg kell feledkezni a horvát bűnökről. Ez 2000-ben cseppet sem volt kockázatmentes vállalkozás. Leírja a gyilkosságokat, a nagy rablást és a fosztogatást. Stanko Lasic könyve Márai Sándor 1944—45-ös tanúságtételére emlékeztet. Márai szemtanúként számolt be a nyilasok budapesti gaztetteiről. Ezután Srdja Popovic szerb értelmiségi könyveit veszem a kezembe, aki a szerb bűnöket tartja számon. Arra gondolok, hogy milyen fontos lenne kelet-közép-európai könyvsorozatot indítani, amelyben megszólalnának a tanúk, akik sokkal hitelesebbek, mint azok, akik szüntelenül a másik nemzet bűneit szajkózzák, sajátjukat pedig mértéktelenül dicsőítik. (2013)

(Mementó) Jókai: Rab Ráby, Babits: Halálfiai, Móricz Zsigmond: Kivilágos kivirrad- tig és Rokonok, Kosztolányi: Édes Anna. Ezenkívül, Mikszáth néhány műve, főleg a Két választás Magyarországon. És természetesen Márai: Egy polgár vallomásai, ide sorolnám annak harmadik részét is (Hallgatni akartam). E művek nélkül értelmezhetetlen a magyar jelen. (2013)

(A demokrácia és a giccs kultusza) Nincs népi műveltség, csak művelt nép van, írta Márai Sándor. Az viszont a mi kis kapitalizmusunk kezdetén kiderült, hogy a mai „szabadságszerető", pontosabban szólva, a tőke irányította lokális és országos politikusok nem kívánják, hogy a nép műveltségre tegyen szert. A szocialisták rá akarták kényszeríteni a népre a műveltséget, ami megbocsáthatatlan bűn volt, mert a nép úgy érezte, hogy a műveltség (is) az elnyomás eszköze. Talán emiatt vesztette el az irodalom a hitelét, mert az egyeduralkodó párt manipulált a műveltséggel. A mai pártok viszont még csak élni sem akarnak vele. A vezérek odavetnek a népnek valamiféle „népi műveltséget", amiről senki sem tudja, hogy mit jelent. Legtöbbször mindent átszövő giccsről van szó, amely még a népművészetet is giccsesíti. A demokráciával együtt beköszöntött a giccs kultusza (is). Valamivel kárpótolni kell a népet. Maradt ugyan egy kis művészi rezervátum, de ez csak árvalányhaj a kapitalista kalapra. (2014)

(Találgatások) A Neue Zürcher Zeitungban szellemes jegyzet Max Frischről, a „barátságtalan íróról", aki könyörtelenül rombolta a svájci önképet. A Danas mai számában olvasom, hogy a VMSZ a Szerb Hatalmi Párt győzelme esetén kormányzati pozícióra számít. Az egyik fiatal belgrádi elemző telefonon faggat, hiteles-e a hír. Fogalmam sincs, válaszolom, majd Márait idézem, aki naplójában azt találta lejegyezni, hogy mindazt, ami van és lesz, közönnyel kell elviselni. „De az is igaz, hogy a közönybe bele lehet halni", tette hozzá sajátos öniróniával. (2014)

369