Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 7-8. szám - Győri László: Egy kis Baudelaire

Tapintatos a hangja, mintha nem is szólna, elcsöndesül, gazdag mélységet hall a fül, ez a varázsa, ez a titka.

Illő hangja az én homályos mélyemből szökik fölfelé, mely a férgeké, nyűveké, s kéjjel itatva húz magához.

Elaltatja gyötrelmeim, de megtartja az összes mámort, nem beszél hosszan, alig pár szót, és máris oldódik a kín.

Nincs olyan vonó rajta kívül, ennél remekebb, mívesebb, amely úgy marná szívemet, hogy minden húrja belezendiil.

A hangod, földöntúli macska, talányos macska, angyali, egész valódból mennyei összhangot áraszt a magasba.

II.

Selymes fehér meg barna szőre balzsamot, édes enyhet ont, cirógattam, hogy este volt, és merő illat lettem tőle.

O a ház ura, lelke, minden dologban ő dönt; ösztökél, ő mondja meg, hogy mit tegyél - talán jó tündér, talán isten.

Amikor a macskára nézek, mágnesként vonzza a szemem, de hát hiába szeretem, magamra újra visszaréved.

Bámulva nézem, ég a tűztől az a kökénykék szembogár; mint vakító, élő opál, mereven, megdermedve bűvöl.