Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 1. szám - 110 ÉVE SZÜLETETT TÓTH MENYHÉRT - Tóth Menyhért: levelek, vallomások: közzéteszi: Sümegi György

Miske, 1928. VIII. 26. Mélyen Tisztelt Mester! Meleghangú, szíves tanácsa folytán - mély alázattal bátorkodom közölni -, hogy a Képzőművészeti Főiskola felvételi módozatait tartalmazó tájékoztatót kérésemre megküldték. Megfelelő információk elnyerése céljából, a jelenlegi helyzetemnek figyelembe vétele mellett, az összesen 6-ból álló tájékoztatót áttanulmányoztam, s ennek pontjaiból a következőképpen hangzókat tartottam a legfontosabbnak följegyezni:- Rendkívüli hallgatók azok, kiknek tanulmányi előképzettsége rendes hall­gatóul való felvétel alapja nem lehet. — Új növendékek csakis korlátolt számban vehetők fel. — Megfelelő előtanulmányokkal bíróknál, a vizsgálat eredménye alapján, a Rektori Tanács határoz a felvétel felől. Itt az általános korábbi előtanulmány minősítése is figyelembe vétetik.- Jelentkezni szept. 3-7-10-13-ra közbeeső napokon kell, a vizsgálatok 17-20- ig tartanak. Megjegyzem alázattal, hogy ezen tájékoztatóban úgy a felvételi, mint a tan­költség megjelölése nem volt, ezekre vonatkozólag ugyanis a következőket közöl­hetem alázattal: a felvételi vizsgálat költségét - tekintettel az evvel kapcsolatos kiadásokra -, a jelenlegi helyzetemnél fogva fedezni tudom, tekintettel ennek az időnek kb. 60 pengőig terjedő költségére. A további tanköltségekre vonatkozólag az alábbi eredmények voltak elérhetők: 1. Szüleim minden igyekezetükkel - vagyonukhoz mérten - támogatni fog­nak, kb. 40 pengőt havonta, s az élelmezési kérdés jelentős részének megoldását /vállalják/. 2. Kalocsán a Főszolgabíró Úrnál18... vagy a Községnél vagy a Vármegyénél felvételezhető meglehetős (támogatás). 3. Kalocsán, Oszwald méltóságos úrnál is voltam. O már ismer engem. Egyszer a nyáron volt nálam a képző-növendékekkel és a munkámra vonatkozóan igaz tetszésének adott kifejezést, és megígérte, hogy szükség esetén segíteni fog majd az előrejutásom érdekében. Ennél fogva mentem most hozzá, miután ő a követ­kezőket mondotta nekem: olyan nagytehetségű művésznek, mint Éber Mester ajánlata folytán sikerülne bejutni a festőiskolába, én, (aki) ismerem a helyzetedet (anyagi), s ennek tudatában (majd) igyekezni fogok megtenni a kellő lépéseket az Érsekségnél, a Káptalannál s még egyéb helyeken is, és bízom annak kiesz­közlésében, hogy részesülhetsz megfelelő tanulmányi segélyben, mindenesetre, miután az iskolába való felvétel sikerült. Meleg szavai után, hálásan megköszönve a lelkes pártfogást, távoztam tőle. Én, ezek után, Istenembe vetett erős hittel, s az Ön lelket erősítő bátorítására és önzetlen nagylelkűsége mellett, szorgalmam teljes kifejtésével dolgozom, hogy elérhessem az elém kitűzött célt. Fia a Jóisten meghallgatja kérésem, Ő utána Önnek tartozom örök hálával. 4. Tóth Menyhért id. Éber Sándor festőművésznek 18 Oszwald József pap, 1927-től a Kalocsai Érseki Tanítóképző Intézet igazgatója. 78

Next

/
Thumbnails
Contents