Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 6. szám - Alföldy Jenő: Magyarságversek szordínóval és anélkül Kálnoky László költészetében

Az Időszerűtlen vallomás a maga százhúsz sorával abból az igényből származik, hogy számot vessen a költő: mi maradt meg nemzeti érzéseiből benne, a lelkiismeretes és tudatos magyar értelmiségiben a háború után. Erre vonatkozóan sokatmondók az 1944-es Intermezzo e sorai: „Itt örök hazát védett az örök hős. / Családi címerem kardos, törökfős. / Miért, hogy éppen hennem hallgatott el, / s szunnyad a sok, vérembe költözött ős?" E kiábrándult kérdésre választ ad az Időszerűtlen vallomás. Kételyeit nem oldja föl - a költő beleépíti őket a háborús tapasztalatok hatására összetettebbé és kritikusabbá alakult magyarságszemléletébe.

Több szempontból is átmenet az Időszerűtlen vallomás Kálnoky fiatalkori és érett férfikorában kibontakozó stílusa és világképe között. Ez a verse zárja le egri korszakát, s adja át a helyét egyetemesebb törekvéseinek, stílusában is. Ugyanakkor összefoglalja, mi mindent jelent neki a város és a hegyvidéki, híres borokat termő táj, régi történelmünk számos emléke - a múlt, amelynek atmoszférája jól érzékelhető az ódon környezetben. Átmenet annyiban is, hogy tájábrázolása talán még sosem volt ilyen gazdag a finom pasztellszínekben, az őszi hangulatokban. Ez még nem a szülővárosát elbúcsúztató verse, mint az évtizeddel későbbi vers, az Egy városhoz16 - a negyvenes években jórészt kétlakian viszonyult Budapesthez. A vers magaslati pontjáról szemlét tart szülőföldje fölött, és megnyugodva állapítja meg, hogy „Mars elég kegyes volt: / határáról elég gyorsan továbbvonult" a háború. A szegénység s a félelem jelzi, hogy az ágyútalpak, tankok zaja mit hagyott maga után: „Az élet itt csendes, visszafojtott, / s a szó inkább suttogás, mint beszéd." Kései, komikus prózaverseiből16 17 tudhatjuk meg, hogy 1945 tavaszától miként alakult meg a város új hatalmi apparátusa, s milyen alantas visszaélések, megfélemlítések történtek a városban. Ezek közé tartozik édesapjának méltatlan meghurcoltatása és korai halála.

Időszerűtlen vallomásában mégis kerüli a fájdalom és a háborgás hangulatát, noha lett volna rá elég oka. A lágy őszi táj, a meleg színek hozzásegítik az álmodozáshoz, s az elképzelt múltba ringatja magát. Vándordiákként, százötven-kétszáz évvel régebben ébred a szülővárosához közeli magaslaton a „balzsamillatú szellet" simogatására. A városban szíves vendéglátóra talál a helyi esperesnél, ki kvártéllyal, borral és versekkel marasztalja. „S mert a testnél nagyobb étű a lélek, / (...) Horatiust olvassák egy kicsit." Azt sem bánná, ha cudar tél, sötétség kergetné a kocsmába: ott is derék, hallgatagon iszogató, pipázgató asztaltársakra lelne. „Fordul a kép" - lakodalomban találja magát a képzelet színpadán vagy filmvásznán, jóízű mulatságban, az arcokon a magyar jelleg barátságos ismérveivel.

Otthonosság, meghittség fogadja mindenütt a magányos diákot, s úgy érezzük, a vidéki környezetben meglegyint a versben a magyarság önélvezete, az, amelyet Petőfinél, Aranynál vagy Adynál oly sokszor megtalálunk, igaz, hogy szatirikus, a nemzetet bíráló, sőt ostorozó költeményektől övezve.

Kálnoky a vers epikus elemekkel dúsított, idilli részének ezen a pontján a bölcs elemzés hangnemére vált. Kérdése költői kérdés, mely magában foglalja válaszát. „Képzeletem a múltat mért idézi? / Mért tűnik oly magyarnak, ami régi?" - Értelme: azt érezzük magyarnak, amit bevont a magyarság patinája.18 A költő átadja magát a nyájas emlékű múltnak, többnyire a háború előtti, ifjúkori emlékek hatására, jómódú papi, kisnemesi rokonságát idézve

16 In: Lángok árnyékában (1956-1969). A vers keletkezési éve: 1957.

17 Bibó Istvánnal is egyetérthetünk abban, hogy nemcsak a régi hagyomány és eredetiség tesz valamit magyarrá, hanem mindaz, ami a magyarságért való értéke révén újonnan kerül be a nemzeti kultúrába és életbe. Az irodalomnál maradva, nemzeti értékké válik pl. egy új idegen nyelvű mű magyar fordítása, amennyiben kiváló minőségű. Ez a tény mellesleg Kálnoky sok-sok műfordítására is érvényes.

18 Kötetben először in: Egy magánzó emlékirataiból (1976-78).

70