Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 6. szám - Fried István: Németh László–Kazinczy Ferenc–Babits Mihály
homályosnak tűnő) metaforisztikával. Olykor igazolhatatlan kijelentések zavarták a világos fogalmazást igénylő kritikusokat, máskor az adattévesztésektől nem látták meg a koncepciót. A Magyarság és Európában Németh odaveti: „A cseheknek, lengyeleknek éppúgy megvan a Kazinczyjuk, mint nekünk." A lengyeleknek nincs, a klasszicizmust jórészt letudták a XVIII. században, a cseheknél történt kísérlet a nyelvtudós-szlavista Jozef Dobrovsky és Kazinczy összevetésére20, a kutatás néhány fontos analógiára hívta föl a figyelmet, de alapvetően a szinte kizárólag latinul és németül író pap-szlavista Dobrovsky, akinek irodalomtörténeti munkássága a szláv írásbeliség alakulástörténetét hangsúlyozza, inkább különbözik Kazinczytól; mint hasonló törekvések személyisége, kultúratörténeti funkciójuk mutat párhuzamokat. Jozef Jungmann fordítói mozgalma, a cseh prózafordítás terén szerzett múlhatatlan érdemet21, már közelebb visz Kazinczyhoz, de az ő fő műveként ötkötetes cseh-német szótárát lehet megnevezni, mellette cseh irodalomtörténetét, költészettanát. Ugyanakkor az egy mondatba tömörített koncepció lényeges felismerést tartalmaz: céloz egy összehasonlító magyar—cseh-lengyel irodalom/kultúratörténetre, másutt a három középkori királyság történetének egymásra olvasását gondoltatja el. A továbbiakban ismét (ezúttal: Kazinczy ék\22 ürügyén) megpendíti azt, ami a Kisebbségben egyik vezérmotívuma lesz: „Az elmúlt kultúrának sikerült is megoldaniuk a nyelvét; a nyelvét igen, a szívét már nem annyira. Kazinczyék erőfeszítése nem forgatta fel olyan mélyről a rejtett magyar természetet, mint a német idealizmus a németet." Aztán nyíltabb beszédre kerít Németh sort: „van már művelődésünk, jó arra, hogy Európát elmondja nekünk, de alkalmatlan, hogy egy Európához beszélő eredeti magyarságot bontson ki. A nagy szakadás itt kezdődik: az irodalmi feltalaj és a kultúra mély erői közt. A felső úgy van rajta az alsón, hogy később csak egy-egy magányos lángész szörnyeteg mozdulata törhet föl."23 Innen nem nehéz következtetni arra, hogy a „mély" az értékesebb, elfedettségében, leszorítottságában is, a felső a kevésbé értékes, noha nem teljesen értéktelen. Berzsenyi és Csokonai kivétetnek, ők valóban koruk legjelentősebb költői, akik különböző mértékben és más ügyekben messze nem mindenben értettek egyet Kazinczy- val, bár Berzsenyit Kazinczy vitte a nyilvánosság elé, egymáshoz intézett episztoláik nem merőben udvariassági gesztusok, lényeges poétikai fejtegetések olvashatók bennük. Csokonai mesterének ismerte el Kazinczyt (Földi János mellett), Kazinczy olvasmányokat ajánlott neki; s Csokonai halála után fokozatosan szigorodott Kazinczy véleménye, amely legalább annyira szólt Csokonai kritikátlan, reflexiómentes híveinek, mint Csokonainak. Lényeges azonban, hogy lassan-lassan átértékelődik a Kazinczy-kor, Kazinczyék helye a modern magyar irodalom és nyelv történetében. Szétválasztódik (a XVIII. század végétől) a magyar irodalom két, egymástól különböző felfogással jellemezhető elképzelése, részint a magyarság és Európa viszonylatot tekintve, részint az „elnémult"-nak gondolt magyar kultúra nyelvét megoldandó. Kazinczyék nem feltétlenül akartak valami károsat, „a kortárs Magyarország és a kortárs Európa közt köveztek gondos utakat". Utóbb feltevődik, hogy csak „másoltak", de ebben a másolásban is rádöbbent Németh ama sors akaratlan imbolygására, „mellyel magányuk összezárta őket". S ha korábban Kazinczy „stílforradalmár"-nak bizonyult, s Németh szerint „Nem élt magyar író, aki a fogalmazást ennyire azonosította volna az alkotással", akkor a Magyarság és Európában, e könyvébe beleolvasva érdekes fölfigyelni 20 Richard Prazák: Dobrovsky a Kazinczy (K typologi ceského a madarského kultumé politického a literámího vyvoje na prelomu 18. a 19. století). Sborník prací filozofické fakulty brnénské univerzity, räda literárnévédná, D 17-18., Brno 1971, 45-60. 21 Felix Vodicka: Pocátky krásné prózy novoceské: pfíspévek k literárním dejinám doby Jungmannovy. Praha 1994. 22 Németh László: Magyarság és Európa. Budapest 1935, 72., 73. 23 Uo. 46
