Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 6. szám - A felépülés regénye
és esztétikailag követi az értelem folyamatos diszfunkcionáltságát, mely transzparens jelleggel lövi ki a lapra, hogy a narrátor szét van esve. Hősöm állapotát nem kívülről, valamilyen értelmi nyelv segítségével közelítettem meg, hanem arra törekedtem, hogy az olvasó belekerüljön abba a furcsa állapotba, amelyben nagyon rövid, értelmi és logikai szempontból világosnak minősíthető periódusok váltakoznak, meglehetősen gyors egymásutánban ezek ellentétes vonulataival. Ennek megfelelően az olvasottak nem feltétlenül állnak össze értelmes szöveggé, hanem különböző villanások, érzelmi megnyilvánulások pulzálnak. El kellett gondolkodnom azon, hogy az ilyen állapotban lévő ember megnyilatkozásai hogyan értelmezhetők mások számára. Nevelőtanárként harmincvalahány évvel ezelőtt foglalkoztam értelmi fogyatékos gyermekekkel, és azt tapasztaltam, hogy rendkívül intenzív érzelmi életet élnek, aminek nincsenek tudatában, és nem tudják a maguk számára interiorizálni.- A regény főszereplőjét szétesettsége mellett erős érzelmi hullámzások jellemzik.- Igen, és ezt megpróbáltam nyelvileg leképezni. írás közben az értelmetlenség értelmét kerestem, vagyis nem a hagyományos történetmondás problematikájával álltam szemben, hanem azzal, hogy a tudati szétesettséget hogyan tudom nyelvileg megközelíteni, és cselekménybe helyezni. Próbáltam a központi regényalak csak rá jellemző tulajdonságait felnagyítani, igyekeztem rögzíteni a környező világgal kapcsolatos észleléseit, melyek mozgó pontokként vibrálnak benne, és dialógusokba építeni oly módon, hogy hitelesen tükrözze a beszélő mentális állapotát és gondolatvilágát. A könyvben többnyire lecsúszott, a társadalom perifériájára szorult figurák jelennek meg, éppen ezért komoly figyelmet fordítottam az esendőségre, és annak egyik legszélsőségesebb formájára, amikor valaki arról beszél, hogy a benne zajló folyamatok nem fedik le a körülötte működő világ mechanizmusait. Ezeket a tapasztalatokat hősöm mindig megragadja, és ütközteti, például amikor bemegy a boltba, és átéli, hogy rendre nem köszönnek neki, vagy megalázóan bánnak vele.- Utaltam már arra, hogy a regényben nemcsak az elbeszélő összeomlását követhetjük nyomon, hanem felépülését is. Hogyan alkalmazkodik ehhez a nyelv és az elbeszélésmód?- Külön köszönöm, hogy ezt megemlítetted, mert a Másik halál elsősorban a felépülés regénye. Az értelmezők legtöbbje az őrület ábrázolását emelte ki a könyv kapcsán, és csak kevesen ismerték fel, hogy az összeomlás folyamatának ábrázolása egy bizonyos ponton átfordul, és onnantól a gyógyulás processzusa kerül középpontba. Ekkor az elme követhetetlen, vagy alig követhető futamait egy logikailag jobban alátámasztott beszédmód váltja fel, ahol a humor egyre nagyobb szerepet kap. Persze, előtte is voltak helyzetek, amiket egyfajta szarkazmus jellemzett, viszont a megerősödött szellem mintha nagyobb távlatokba lenne képes - hogy úgy mondjam: - beleröhögni. Az elbeszélés módja mesélősebb lesz, az ábrázolt világ pedig már-már realista módon tárul elénk, ami, tekintve a helyet, ahonnan hősünk beszél (múzeumi tér, Pesti Broadway, Terézváros), egyfajta kavalkádot eredményez, mégpedig úgy, hogy az jelenik meg, amiben élünk.- Főhősöd gyógyulásában érzékelhetően közrejátszik az írás processzusa, hiszen Átiratok című művén dolgozik, amiről nagyon keveset tudhatunk meg.- Töredelmesen bevallom, hogy több helyütt szándékosan építettem a regénybe különböző csapdákat az olvasó számára. Az Átiratok fokozottan rájátszik erre, mert eleinte azt akarom elhitetni a befogadóval, hogy a készülő munka voltaképpen első könyvem újraírása, ami bizonyos szempontból lehetséges is, miként az is, hogy valamennyi addigi munkám átirata a formálódó szöveg, amely egyszer csak napvilágot lát. De aztán magára hagyom az olvasót, aki kénytelen lesz szembesülni azzal, hogy ebben az irányban nem kap 32
