Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 5. szám - Gömöri György: Erdélyi átvilágítás

amit egy angol történész nemrégen úgy fogalmazott meg, hogy „a magyarok mindig elvárják, hogy a Nyugat különleges népként kezelje őket", vagyis más mércét alkalmazzon rájuk, (ránk) mint mondjuk a szlovákokra, horvátokra, vagy a románokra. Szilágyi keserűen írja a magyarságról: „Cigány egy nép. Nem hogy tudatlan, / nem az a haj: nem is akar / tanulni!” Ahelyett, hogy folyton azt hangoztatnánk, milyen tehetséges nép is a magyar, és hogy mennyit „rágalmazzák" újab­ban Nyugaton, nem ártana Szilágyi fenti sorain elgondolkodni. Lehet, hogy politikusaink a szavazatok maximalizálása érdekében túlságosan hízelgő képet festenek az ország és a nemzet állapotáról, hogy nem képesek néha kívülről, mások elfogulatlanabb szemével nézni helyzetün­ket és lehetőségeinket. De Kántor könyve végére tartogatja az egyik legdöbbenetesebb felfedezését: mi késztette Szilágyi Domokost, nemzedékének legtehetségesebb erdélyi magyar költőjét arra, hogy aláírja államvédelmi beszervezésének dokumentumát. Ez 1956-tal és egy nagy diákszerelemmel füg­gött össze, azzal, hogy Szilágyi kihallgatásakor bevallotta, a magyar forradalom követeléseiből sok mindennel egyetértett, és ugyanakkor menteni próbált egy bölcsészhallgató lányt, akit szintén a letartóztatás veszélye fenyegetett. A költő testvérének véleménye szerint ezután, 1958 táján, jelentkezhettek először Szilágyi Domokos öngyilkossági gondolatai. Amelyek végül, jóval később (részben egy családi tragédia hatására), a tervek megvalósításához, Szilágyi öngyilkos­ságához vezettek. Vagyis a „beszervezettség" önmagában - bár elítélendő - nem lehet egyetlen mércéje egy ember morális tartásának, fontos tudnunk a személyes körülményeket, és azt is, mennyire „teljesítette" a feltételeket az államvédelemmel együttműködő célszemély. Mint a fentiekből kitűnik, a Konglomerat valóban fontos mű, mindenkinek el kell olvasnia, aki nem a „nemzetegyesítő" jelszavak bűvöletében kíván értékítéletet alkotni a romániai magyar­ság nehéz múltjáról és belső konfliktusokkal terhes jelenéről. (Kossuth Kiadó, 2012) 126

Next

/
Thumbnails
Contents