Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 5. szám - Kelemen Lajos: Hanyatt fekve tűrni az életet?

az egyedüli mindenható. Senki sem mondja, hogy a nagyság ne gyökerezhetne történetesen a töredékben, a sebzettségben, tragédiákban és veszteségekben, ám aligha gyökerezhet az önismétlésben. Zalán Tibornak ostobaság volna magyarázgatni, a mély és igaz líra igazából egyetlen fokmérője, pláne egy lírátlan korban, hogy megvan-e benne a potenciál, hogy túlemelkedjen önnön körülményein. A hanyatlástól elhanyatlani nem kárhozat. De ha kálváriára is vagyunk menendők, előbb-utóbb annak magaslatára is fel kell jutnunk, „a holdat bámulom fent / és arra gondolok / vajon miért nem sikerült megint / életben maradnom" - írja Zalán Tibor a Vonatban. És miért nincs igaza?

Ok és hatás, befektetés és hozam van elég, hogy bizonyítsa Zalán elevenségét. Magyarán: ha az íráskínra kiválasztott egyéniség megajándékozza magát azzal, hogy nem legyőzni, hanem betölteni akarja a rendeltetést, önszigor és koherencia, a régi becsvágy ismét ráveheti némi lázadásra. Az olyan költeményekért, mint a Terasz, a Viszonyítások, a Holdfénytől megvakult kutya, a Töredelem, a Hangár, érdemes megkísérelni utolérni a hitet. Már az, hogy felébredünk, a világhoz fűz bennünket. Azt jelenti, a fény teremtője számít ránk.

E mind nehezebben fenntartható meggyőződés igazolása, egyebek mellett, éppen az írásban rejlik, „magam így kell látnom" — helyes-e, ha a konklúzión túl morált és igényt olvasunk ki ebből az egyszerűnek tűnő, ám a legkevésbé sem tét nélküli sorból?

(Palatínus Kiadó, Budapest, 2013)

120