Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 5. szám - Hász Róbert: Mire a bárdok megérkeznek

- Ott alszik a fogadómban - mondja Rámául. Mintha megegyeztek volna, hogy felváltva beszélnek.- Alszik? Két napja?- Mikor megérkezett, alig állt a lábán a kimerültségtől. Közölte velem, hogy három hónapja úton van. A köpenye alatt felismertem a Birodalom kék zubbonyát. Azt ajánlottam, pihenje ki magát, mielőtt idejön a palotába. Mégsem illik porosán, fáradtan beállítani a nagyúrhoz. Előszedtem a finom, mézes boromat. Nem sajnáltam tőle. Adtam neki. Meg egy kicsit a porból is, észrevétlenül, a kupába. Lesz egy csöppnyi fejfájása, mikor felébred.- Ha tegnapelőtt érkezett, miért csak ma szóltok?

Hol az egyikre, hol a másikra nézek, nem tudván, melyikük válaszol.

A fogadós folytatja:- Összeült a Tanács. Tanakodtunk, mi legyen.

Hátradőlök a kereveten, mély levegőt veszek. Mindent értek. Nagylelkűek. Nem akarnak dönteni nélkülem. Vagy inkább félnek. És ez érthető. Figyelem őket, ők meg engem. Ők azt lesik, hogyan reagálok, én meg azt kutatom rajtuk, mit várnának tőlem.- Ha felébred, hadd jöjjön - mondom Ramaulnak azt, amit a legkevésbé szeretnék mondani. - Beszélni akarok vele. Nem tudhatjuk, miért küldték.

A molnár kopasz feje szaporán bólogat.- Én is ezt mondtam - suttogja. - Ugye, Rámául, én is ezt mondtam!- Ezt mondtad.

A fogadós szemmel láthatóan más véleményen van. Intek Szálamnak, töltse tele a kupákat.- Nyugodj meg, Rámául - mondom neki. - Jól cselekedtetek.

Iszogatunk, visszafogottan falatozunk, igyekszünk másról beszélni. Az aszályról, a melegről, a bárdok közelgő versenyéről, azonban hangulatunk fátyolos, mintha szürke hamulepel borított volna be mindent, eltompítva hétköznapi dolgaink kontúrjait. S ez nem változik egész este. Két óra múlva szedelőzködnek, távoznak.

A fiatal lány az ágyamban kötelességtudóan kezdeményez. Meleg és buzgó, és bár a testem önkéntelenül válaszol az ingerre, valójában nem vagyok vele. Megérzi, megmerevedik, majd folytatná, aztán újra leáll.- Mi történt?- Menj el - mondom neki.- Mi a baj? Velem van a baj?

Megijed, kapaszkodik belém. Próbálkozik még, azt hiszi, a rámenősségén múlik. Finoman eltolom magamtól.- Ez nem rólad szól. Csak menj.

Nem érti, de szót fogad. Kíváncsi vagyok, bánkódik-e reggelig, amiért nem sikerült kielégítenie az öreg kéjencet. Nem valószínű. Sokáig ébren maradok, tekintetemmel szűröm a sötétséget. Később, mikor végre elalszom, mindenért kárpótol az álmom. Ismét a hegyekben járok, arcomat hideg szél mardossa, szikláról sziklára székellek, s nem tudok jóllakni a csípős levegővel. Szabad vagyok, mint a kőszáli kecske, melyet üldözök.

21