Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 4. szám - Rigó Róbert: Kecskemét szovjet megszállása - Damó István grafikái

A hadi eseményeket követően hónapokon át fosztogatták és rabolták ki a helyi lakossá­got, főleg a tanyákon élőket. A fosztogatásokat három típusba sorolhatjuk: az egyikbe azok tartoznak, amelyeket a szovjet és a román katonák maguk végeztek, a másikba azok, amikor egy helyi segítő ment a katonákkal és adott információkat arról, hogy kinél, mit és hol keres­senek, a harmadikba pedig azok, amikor magyar állampolgárok fosztogattak más magyar állampolgárokat. A körzetvezetők jelentéseiben mindhárom típusra találunk példákat. 1945 januárjában jelentették Ágasegyházáról többször is, hogy Zsikla István az oroszok­kal együttműködve a helyi lakosság réme, és ezért kérik letartóztatni. A ménteleki körzetvezető azt jelentette 1945. január 29-én, hogy Bíró János felsőménte- leki gazdálkodónál előző nap Lőrincz Imre és Pólyák Mihály vezetése alatt megjelent három orosz katona, és elvitt három hektoliter bort. Később román katonák jöttek, és garázdálkodtak nála. Elvitték a pénzét, és széthányták a bútorait, lövöldöztek a ház­ban, a ház népét is szétzavarták. „A gazdasszonyt megbecstelenítés végett a földre teperték." Személyleírást is adott az elkövetőkről. Horváth József Méntelek 89. szám alatti lakos jelentette, hogy „Márta István Lajosmizse cigányvárosi lakos polgári rendőri karszalaggal és puskával van ellátva, társaival és egy-két orosz katonával Ménteleken állandó tanyafosztogatásokat rendez". Horváth jelentette továbbá azt is, hogy „28-án éjjel 11 óra tájban 3 román ajkú katona 7 tanya kifosztását és több családos anya megbecstelenítését követték el". Talfájapusztáról január 16-án jelentették, hogy „még mindig van, hogy egyes civil egyének orosz katona védelme alatt rabolnak". Az is jellemző volt, hogy akkor mentek rabolni, amikor roboton voltak a férfiak. Körzetenként kötelező beszolgáltatások voltak előírva, amiben megszabták, hogy mikorra, miből, mennyit kell beadni. Ezek teljesítéséért is a körzetvezető volt a felelős, a szovjet gazdasági tisztek bizonyos összeget fizettek is érte, de az messze alatta maradt az akkori piaci árnak. A beszolgáltatandó mennyiségeket az orosz parancsnokság írta elő, ha nem sikerült összegyűjteni, akkor erőszakkal szedték össze a hiányzó termékeket. Februárban egyre gyakrabban jelentették a körzetvezetők, hogy a románok is fosztogat­nak. Általában a rekvirálásokról nem adtak elismervényt, ilyenkor semmit sem kapott ellenszolgáltatásul a gazda. Ha mégis kapott elismervényt, akkor is csak a valós ár töre­dékét fizették ki neki. 1944. december 22-én a Polgármesteri Hivatalban Berente István, Hajagos utca 2. szám alatti lakos előadta, hogy fia Matkópuszta 56. szám alatti tanyáján szovjet katonák jelentek meg, és írás nélkül elhajtottak 175 birkát, és fia, Berente Mihály feleségével szemben erőszakot követtek el. A tulajdonosok azonnal jelentést tettek a szovjet városparancsnokságon, ahol megígérték nekik, hogy az esetet kivizsgálják és a birkákat visszakapják. A belterülethez hasonlóan a külterületen is megállapították, hogy a decemberi nyu­galmasabb időszak után, 1945. január végétől, erősödött a katonai nyomás és fosztogatás. A talfájai körzet vezetője jelentette 1945. február 5-én, hogy „a pusztában az oroszok nagyon zabrálnak". Azt is leírta, hogy az egyik lakost teljesen kifosztották, és még meg is lőtték, a katonák a körzetvezetői irodában is benn voltak, és a kenyérosztásra váró embereket is bántalmazták. „Jelentem, hogy a beküldött munkásokból csak nagyon kevés jött vissza és így már alig van a pusztában munkás, és ha nem jönnek a munkások a munkából vissza, teljesen elnéptele­nedik a puszta és a munkás beküldés teljesen lecsökken és végtére meg is szűnik." Talfája körzetvezetője február 12-én azt jelentette, hogy „a pusztában az oroszok zabrálása nagy mértékben folyik és fizetni nem fizetnek és egyben jelentem, hogy a munkásokból még nagyon sok van, aki még a hónap elején ment el robotba és még nem jött vissza és a család semmit sem tud a hollétükről". 110

Next

/
Thumbnails
Contents