Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 1. szám - Füzi László: Az idő keresése
mert könyörtelen logikájával ő mondta a legtöbbet a végső helyzetbe került emberről. Később Camus-t majd ugyanezért olvassa mélyen, minden mást félretéve. Adyt viszont sokat és sokáig olvasta, szinte állandóan, diákként is, s kezdő tanárként is. Azt figyelte benne, ahogyan a korát értette, ahogyan értette és teremtette azt. Adyt majdhogynem történetírói elemzések helyett olvasta, magyarázatként pedig az Ady-értelmezéseket figyelte, minden, ami vele kapcsolatban a szeme elé került, azt sugallta számára, hogy a legapróbb történések mozgatóival, s kora nagy, egyetemes mozgástörvényeivel is tisztában volt, mindent érzett, s mindent elmondott ezzel kapcsolatban. Szerette a próféciáit is. A nagy emberek a gesztusaik által is léteznek, gondolta. O, azok a szép, szentenciázó hangok, ó, azok a szép pózok s törvénytevések. O, az általam vagy, mert meg én láttalak, s régen nem vagy, mert már régen nem látlak gőgje, s ó, ahogyan elmúlt mindez. 22. Most csak a vázról ír, arról, ami meghatározta a gondolkodását. Nyilvánvaló, hogy nem olvasott a nap minden órájában klasszikusokat, ám, ha az irányokat figyeli, mégis azt kell mondania, hogy ez a társadalmiságot és forradalmiságot előtérbe helyező irodalomszemlélet állt a legközelebb hozzá. Feltehetően azért, mert mindenhol erről hallott, minden ezt erősítette fel. A hetvenes évek második felétől már tudatosan választotta meg az olvasmányait. Alapvetően a népi írók munkáit olvasta, ám ezt akkor így nem tudta volna megfogalmazni. Az irodalmat nem skatulyázta be, visszanézve pedig azt mondja, hogy ez a vonulat állt hozzá a legközelebb. A népi írók munkáit tényirodalomként olvasta, s nem ideológiai jelenségként. Életének egy rövid, még a fiatalsághoz köthető időszakán túl az ideológiáktól igyekezett távol tartani magát. Az irodalmat viszont társadalmi céllal bíró jelenségnek tartotta, s a közösségiség legfőbb letéteményesének tartotta, egyfajta örök népiségben gondolkodott. Visszanézve is azt mondja, hogy a hetvenes évek végén leginkább Csoóri Sándor Nomád naplója határozta meg a gondolkodását. Ha valaki akkor kérdezi, akkor is ezt a könyvet nevezte volna meg a hozzá legközelebb állóként, most is ezt teszi. Nem a nomádság teóriája állt hozzá közel akkor, érezte ezt, a nomádságon, mint választható életformán, túljutottunk már, ő legalábbis soha nem kereste a városi életformából való kitörést, akkor talán a legkevésbé. Mit adott neki akkor Csoóri világa? Elsőként az úgy látszik megkerülhetetlen személyességet említi. Azt, hogy az irodalom által, az olvasás által felépíthető a személyiség. Aztán azt, hogy közel, emberközelbe hozta a klasszikusokat, Illyést, Németh Lászlót, s kortársait is, Nagy Lászlót, Tornai Józsefet, Orosz Jánost. Azt, hogy a társadalmi jelenségeket is az irodalmiság összefüggéseibe helyezte. S hogy irányt adott a történelemről, múltról, népi kultúráról való gondolkodás52
