Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 4. szám - Rigó Róbert: Kecskemét szovjet megszállása - Damó István grafikái

magyar 3. hadsereg nem tudott ellenállni, Kecskemétnél a 24. német páncéloshadosztály is bekapcsolódott a harcokba.3

1944. szeptember elején Vörös János vezérezredes az ország keleti felét hadműveleti területté minősítette, és elrendelte Erdély, a Tiszántúl és az ország északkeleti részének kiürítését. A kiürítésre kijelölt terület nyugati határa ekkor a Tisza vonala volt. A kiürítés végrehajtására vitéz Szurmay Lajos vezetésével felállították a Kiürítési Kormánybiztosságot.4 1944. október 10-én Olchváry István vezérkari ezredes, főszállásmester parancsot adott ki Kecskemét polgári kiürítésére vonatkozóan. Ebben elrendelte, hogy a katonaköteles korban lévő férfilakosságot hátra kell irányítani, tízfős osztagokban. Mindenkinek legalább tíz napra elegendő élelmiszert kellett magával vinnie. A csendőrök, a rendőrök és a pénzügyőrök kötelesek voltak a végsőkig helyükön maradni, és csak a harcoló csapatok utóvédjével együtt hagyhatták el helyüket. A polgári lakosság többi része maga dönthetett arról, hogy maradnak-e, vagy elmenekülnek.

1944. október 9-éről 10-ére virradó éjjel egy szovjet katonai alakulat megtámadta Kecskemétet, de ezt visszaverték, a fő erők ekkor még Kiskunfélegyháza környékén harcoltak. A város déli részébe nyomult be a szovjet katonai egység, és egy lőszeres vonat kocsiját robbantották fel, eközben a nyíregyházi huszárok felvették velük a harcot, és kiszorították őket.5 Délután a város rendje helyreállt, de a lövöldözések következtében sokan, főként a város vezető tisztviselői, elmenekültek, majd közülük többen néhány nap múlva visszatértek.6 Miután a polgármester, Liszka Béla is visszatért a városba, behívatta azokat a befolyásosabb, jórészt egyházi és közismert baloldali személyeket, akikről tudta, hogy a városban akarnak maradni: Baranyi László plébánost, Sárkány Béla evangélikus lelkészt, Károlyi Bernátot, a ferences rendház főnökét, Kovács Bálint református lelkészt, Tóth László nyomdaigazgatót, Molnár Erik ügyvédet, Sándor József városi ügyészt. Arra kérte őket, hogy ha a vezető köztisztviselőknek ismét el kellene hagyniuk a várost, vegyék át az irányítását, és lépjenek kapcsolatba a szovjetekkel.7

Kecskeméten a polgármester október 19-én újabb hirdetményt jelentetett meg, amelyben igyekezett megnyugtatni a lakosságot, hogy egyelőre nem kell tartani a kiürítéstől.

3 Ungváry K.: A magyar honvédség, i. m. 360-367.

4 Szurmay 1944. szeptember 12-én kiadott utasítása szerint „a kiürítés első ütemében elszállításra kerültek a hatóságok és egyéb szervek intézeteinek, intézményeinek és üzemeinek berendezései, felszerelési tárgyai és készletei, ha azok a visszamaradó lakosság ellátása szempontjából nélkülözhetők voltak; a nélkülözhető és pótolhatatlan, valamint a bizalmas iratanyag; a hadiüzemek készárukészlete és a folyamatos gyártáshoz nem szükséges félkész gyártmányok, majd azok személyi állománya." Az azonos helyről származó menekülteket igyekeztek egymáshoz közel elhelyezni. Bukovszky László: Menekültügy Komárom vármegyében a második világháború végén. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2007/2. 37-50.

5 A ferences rendház háztörténete a következőképpen örökítette meg ezeket az eseményeket: „okt. W-én hajnalban Lakiteleken át oly hirtelen támadás érte a várost, hogy alig tudtak elmenni. Félnapig tartott a támadás, az előőrsök már elérték a Csongrádi utcát és elfoglalták az állomást, - néhány század huszár verte vissza a támadást, míg a németek hanyatt-homlok menekültek. Az állomás teli volt lőszerszállító vonatokkal, a támadás következtében tűz keletkezett, házfőnök atya, miután meggyóntatta a támadást visszaverő huszárok sebesültjeit, ellátogatott a Jó Pásztor zárdába utánanézni, hogyan vannak, akkor vette észre a tüzet és sikerült azt a nővérek és a növendékek segítségével lokalizálni, - ellenkező esetben felrobbant volna a fél város. Néhány tank hátrahagyásával az oroszok visszavonultak. A városházáról is mindenki elment, úgy hogy Házfőnök atya volt kénytelen polgárőrséget szervezni és azzal a rendet fenntartani. Öt nap után a Főispán, a polgármester és néhány tisztviselő visszajött." Szabó Attila: Helytörténeti részletek a Kecskeméti Ferences Rendház Háztörténetéből (1644-1950). Kecskeméti Lapok Kft., Kecskemét, 2004. 147-148.

6 Kovács Bálint: A kecskeméti szolgálat évei, 1942-1957. Emmaus Kiadó, Kecskemét, 2006. 21-22.

7 Kovács B.: A kecskeméti, i. m. 21. és Rigó Róbert: A német megszállás, a front átvonulása és az azt követő időszak Kecskeméten. Interjú Kovács Bálint református lelkésszel. Forrás, 2009/6. 22-38.

95