Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 4. szám - Gyáni Gábor: „A városban ma mindenki arról beszél…”: Háborús hétköznapok egy napló tükrében
bújtatott folklórfigurákat csinált még 1923-ban108; 1934-ben - mikor látta, hogy az államellenes terrorizmusra való bujtogatásért börtön jár - megtagadta a Vasgárdát. Később A Paradicsom nosztalgiája címmel foglalta össze nézeteit, amelyek tézise egyszerű: a bűnbeesett embert nem a tudatalattija vezeti, hanem a paradicsom nosztalgiája.109 Míg ez a nosztalgia Crainicnál tudós teológia része, Mircea Eliadénál később „népi teológia" eleme lett. Ebben Krisztus „csak egy »isten«, a régi politeizmus öröksége", de jelenléte megszenteli a természetet, „a paradicsom nosztalgiája" nem más, mint „a vágy, hogy újra megtaláljuk a megszentelt természetet."110 1944 után Eliade A bárányka (Miorita) című balladában ismerte fel ennek a legtökéletesebb kifejezését.111 Éspedig abban, hogy az a kis pásztorfiú, akit két társa meg akar ölni, a néphiedelmekre jellemző halott lakodalmát készül megkötni, mint mondja, a „világ királykisasszonyával", és a nászon a természet különböző elemei (csillagok, hegy, madarak, fenyők) működnek közre. Ezt a romantika és az Eliadéra is ható korábbi nemzedék emblematikus írója, Lucian Blaga a reintegráció mítoszaként értékelte. Eliadénál viszont „új vallásos alkotásról van szó, ez Délkelet-Európa sajátja, amelyet mi »kozmikus kereszténységnek« neveztünk, mivel egyrészt a krisztologikus titkot a Természet egészére vetíti, másrészt elhanyagolja a kereszténység történeti elemeit, az emberi lét evilági liturgikus dimenzióját állítva előtérbe." Ez a kozmikus kereszténység azonban nem evidens a Míon'tában. Itt transzfiguráit kozmoszról van szó. A halált nem tekintik házasságnak a szó hétköznapi értelmében; strukturális házasságról van szó, kozmikus méretekben. Az ember és a Természet olyan misztikus szolidaritása, ami a modern gondolkodás számára hozzáférhetetlen. Szó sincs panteizmusról, mert a kozmosz önmagában nem szent, a házasság misztériumában való részvétel teszi azzá. „Olyan ez, mint az a házasság, amelyet a misztikusok és a keresztény teológusok úgy értelmeztek, mint Krisztus agóniáját és feltámadását. Elég - hangoztatja Eliade -, ha Szent Ágoston egyik szövegére emlékeztetünk, amelyben Krisztus »mint egy új házas, a kereszt nászágyához jön, felmegy rá, beteljesíti házasságát «."A mioritikus pásztor násza valóságos isteniesülés, pontosabban annak szekularizált változata. De vajon nem lehet blaszfémiának is tekinteni? 1934-ben viszont Eliade fejtegetésében nem sok jót ígért, ahogy „a parasztok tudják, Románia keresztény ország, amelyet az Ég oly sok küldöttje meglátogatott - és ezt az országot meg kell védeni a pogány söpredéktől. "112 A szent és a profán dialektikája a Vasgárda felé mutatott, az Ég küldötte Codreanu lett, a pogány söpredéket pedig majd a rossz zsidók és talán a kommunisták alkotják Eliade számára. A '30-as évek második felében tartott egyetemi előadásain a halál kérdésével is foglalkozott, éspedig a Mioritát csak említve, a Manóié mestert (a mi Kőműves Kelemenünknek megfelelő balladát) állította előtérbe. Ezekre az egyetemi előadásokra épülő 1943-as művében, a Manóié mesterhez fűzött magyarázataiban úgy látta, hogy a két népballada a halál gondolatát értékesíti. „De a halál jelenléte nem negatív. A Mioritóban a halál nyugodt visszatérés »az övéihez«". [Egyik rövid cikkváltozatban a Míon'tában a halál „boldog reintegráció a Természetbe. A halál kozmikus keretben való házasság, a feleség pedig magának a halálnak a revelációja".113] A Manóié mesterben pedig „a halál alkotó jellegű, mint minden rituális halál. Különösen ez utóbbi balladában leljük fel a halál hősies és férfias felfogását. A román nem keresi a halált, nem is kívánja - de nem fél tőle; amikor pedig rituális 108 Nichifor Crainic: Isus in tara mea. Gándirea, 1923. 11-12. sz. 109 Nichifor Crainic: Nostalgia paradisului. Bucurejti, 1940. 110 Mircea Eliade: Aspects du mythe. Paris, 1963. 210. 111 Mircea Eliade: De Zalmoxis a Ghengis-Khan. Paris, 1970. 218-246. 112 Eliade: Oceonografie, 141. 113 Mircea Eliade: Jurnalul porthugez $i alte scrieri. II. Bucuresti, 2006. 338. 78
