Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 4. szám - Pintér Lajos: Damó István, a figuratív

melyen az áll, hogy a goj nem ember, nyugodtan megölhető. Közben egy zsidó osztálytársuk, majdnem elájult, de megnyugtatták, őt nem bántják, mert lélekben már román.35 Miután pedig levonult a diáktüntetések árja, Eliade antiszemita felvillanásainak is vége szakadt. Amikor viszont 1935 októberében arról írt, hogy az 1918-1921-es három év a kortárs Románia történetében erkölcsileg is a mélypont36, akkor hallgatólagosan - kódolt üzenetként - azt mondta ki, hogy 1922-ben az antiszemita diáktüntetésekkel valami nagyszerű kezdődött. Pedig 1932-ben azt fejtegette, hogy Romániában csak a kretének becsületesek, azoké a jövő, akik „le a zsidókkal!" kiáltással kezdik karrierjüket, de ő büszkén nem tartozik közéjük.37 1942-ből visszanézve 1932 volt élete és nemzedéke legszebb éve.38 1933-ban vége szakadt a békés éveknek.

Eliade úgy emlékezett, hogy amikor 1933 februárjában kitört a sztrájk a grivicai vasúti javítóműhelyekben, és egész nap szólt a sztrájkra hívó sziréna, akkor valami végzetes történt: őt és nemzedékét belevetették a történelembe. Kikerültek a „paradicsomból"39, de ez csak a békés polgári világ metaforája volt, ami azért nem volt annyira békés. Vívódásait - önéletrajzi szempontból - legérdekesebb regényében szublimálta. Címe: Visszatérés a paradicsomból. A regényt 1931-ben kezdte el, aztán 1933 végén fejezte be. „...abszurd, logikátlan, hisztérikus" - jellemezte a Criterion-kör fő szervezője.40 Éppen ezért ebben a regényben érvényesül legerősebb írója spontaneitása. És ahogy ilyen regények esetében lenni szokott, a kézirat érdekesebb, mint maga a megjelent mű. Mindkettő kaotikus, bár a történet egyszerű, a két nőbe szerelmes deklasszált bojárfiú öngyilkosságban keresi a lét „eredeti egységét", és közben rengeteget beszélnek. Tudálékos, mesterkélt, nem is életszerű, könyvízű, esszébe illő deklamációk forgatagába kerül az olvasó. Viszont az az alapkérdés annál fontosabb, amelyet a főhős - a bukaresti Faust - hosszas okoskodás után tesz fel: „Mi ellen lázadjak?" Hiszen, okoskodik, ha író lesz és a környező világ elfogadja, könyveit veszik, akkor is „addig fogadják el lázadásomat, amíg megfelel az ö lázadásuknak".41 (Olyan memento, amelynek jelentőségét maga sem ismerte fel.) Mindenesetre a kéziratot purifikálta a cenzúra, az öncenzúra - a tökéletesítés kinyomozhatatlan dialektikájának megfelelően. Ami csak kéziratban maradt olykor jobban vall magáról Eliadéról, mint nyomtatott regényének hősei, akik szintén az ő egymást kergető gondolatait adták elő. Például alig maradt valami abból a beszélgetésből, amelyet a Polul (A pólus) című újság alapításáról folytattak. A regényben keresztényi szeretetet hirdető Eleazar a kéziratban az Egyetem és az Akadémia felrobbantásának vágyáról vall. Mire a főhős, ha „politikai folyóiratról lenne szó, helyén lenne az erőszak. De olyan kulturális folyóiratban, mint a miénk, undorító demokratikus maradvány." Mire E.: „Az ablakok betörése jó előjel." A főhős: „Akkor alakíts anarchista vagy antiszemita kört. Igazad van. A politikának végül is van értelme, ám következményei erőszakosak. De a mi reformunk vagy megújulásunk, nevezd, ahogy akarod, arisztokratikus kell legyen, visszafogott, derűs, technika. Ez hiányzik az új generációnak: olyan technika, amellyel alkotó módon fejezi ki érzékenységét és gondolkodását. De az arisztokratikus technikát hagyomány útján adják át." Ezek után a demokrácia, racionalizmus elleni kiáltványban az új eszményt: spiritualitás, kereszténység, férfiasság, integrizmus stb.

35 Eliade: Cum am gäsit piaira filozofalä, 598-599.

36 Mircea Eliade: 1918-1921. Vremea, okt. 27. 411. sz.

37 Mircea Eliade: Cretinion. Cuvántul, 1932. nov. 25. 2729. sz.

38 Mircea Eliade: Jurnal porthugez §i alté scrieri. I. Buc. 2006. 121.

39 Mircea Eliade: Memorii (1907-1960). Buc. 1997. 263.

40 Anton Golopentia: Rapsodia epistoalarä. I. Szerk. Sanda Golopentia. Buc. 2004. 199.

41 Mircea Eliade: Intoarcere din rai. Buc. 1992. 75.

69