Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 4. szám - Füzi László: Az idő keresése
A kettévágott tetőtér egyik részében alakítja majd ki a maga dolgozószobáját. Könyvek veszik körül, de a családból sem vonja ki magát, a lépcső felé nyitott térbe felhallatszik minden, ami lent történt. Örült ennek az új térnek, mégis régen dolgozott már ott, jobban szereti a földszintet, felkészül a munkára, maga mellé, egy székre teszi a szükséges könyveket, az asztalra a pici számítógépet, s már meg is teremti a munkához szükséges feltételeket. A többi másutt dől el. Újabban Ági húzódott fel legfelülre. Ott tartja a könyveit, ott teríti ki a térképeket, ott tud dolgozni. Amikor a lakásnak ez a része elkészült, most már ismét magáról beszél, szabadságának első napján a rettenetes, cserepek alatti melegben egész nap ütötte a klaviatúrán lévő billentyűket. Lengyel András kérdéseire igyekezett válaszolni, András élete alapkérdéseire kérdezett rá, ő pedig megpróbálta a világról, a történelemről olvasottakat a maga életével szembesíteni. Nem irodalomnak szánta azt, amit írt, inkább őszinte vallomásnak. Kereste, hogy miképpen írhat hitelesen önmagáról. Az írásfolyamot számvetésnek szánta, ha másnak nem, akkor önmagának akart beszámolni arról, hogy mit tett s mit nem tett addigi életében. Azóta még jobban megtanulta, hogy a világot az efféle számvetések nem foglalkoztatják, az ember, ha egyáltalán van még késztetése vallomásokra, s szüksége is van rájuk, csak befelé fordulva, önmagának teheti meg azokat. Az írás a Szivárvány című folyóirat 54., egyben utolsó számában jelent meg. Címe: Világok közt - gonddal, fájdalommal (Számvetés előtt)*, az enyhén érzelgős cím ellenére szóhasználatában, látásmódjában sokban megelőzte ezt a munkát. De, mondja, ismét ezt a vitatkozásainak kulcskifejezésévé vált szócskát használva, érzelmesebb, indulatosabb és talán keményebb is volt ennél a mostani írásnál. * Szivárvány, Chicago-Budapest, 1981. 1. 51-87. 33. Amikor a Vacsi közi sorház kertjében elszórta a fűmagot, vasárnap délelőttönként leült a garázs küszöbére, s figyelte, hogy nő-e a fű. Aztán pedig azt figyelte, hogy hogyan nő a fű. Irta, kilencvenhárom nyarán naplót írt az akkori Magyar Naplóba. A közlés után megjelent náluk az egyik televízió stábja, stáb élén napjaink egyik sztárriportere lépett be a lakásba, a lapban megjelenő naplókat „filmesítették meg", akkor még ilyen is volt, alig valamivel voltunk csak a rendszerváltás után. Filmet készítettek róluk, a kertről, megmutatták a közönségnek, amit leírt. Nem tudja, megőrződött-e valahol az a felvétel. A képek, emlékei szerint a zölddé változó kertet mutatták. Egészen addig, amíg a fű ki nem nőtt, nem hitte el, hogy egyszer nekik is lesz kertjük. Ez a kert méretében töredéke a nagyszülei és a szülei kertjének. 44
