Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 4. szám - Füzi László: Az idő keresése
Nem, így, ennyire végletesen leegyszerűsítve ezt a kérdést nem lehet szemlélni, mondja, de nem felejti, hogy ezerkilencszáznyolcvankilenc után még tőle sem állt távol az ilyen jellegű leegyszerűsítés. Amikor a parlamentbe bekerült írók további pályáján gondolkodott, úgy gondolta, hogy az addig az irodalmon keresztül politizáló írók nagyobbrészt nem íróként, hanem állampolgárként politizálnak majd, s lesznek majd olyan írók is, akik, átkerülve a politika szférájába, végleg felhagynak írói tevékenységükkel. Azóta látnia kellett, az olyan fogalmakat, mint például irodalom, politika, nem szabad tisztán, a valóságtól elvonatkoztatva használni, mert az általuk megjelölt jelenségek sem léteznek a valóságtól elkülönülve. Már akkor is egyetértett Nemes Nagy Agnes idekapcsolódó megjegyzésével: „A politikai állásfoglalás állampolgári jog, sha a körülmények átlépnek egy bizonyos fokot, amelyet én erkölcsi foknak neveznék, akkor kötelesség. A magyar irodalom évszázadról évszázadra élt is ezzel a joggal, teljesítette ebbeli kötelességét. ...ebben a szinte állandóan fenyegetett társadalomban kell tehát szerepet vállalnunk, alaposan ismerve annak veszélyeit éppen az irodalomra nézve. Elvégre tudjuk jól, a politikai szerep fölébe kerekedhetik az írói szerepnek. Meghomályosíthatja az értékrendet, és így az írói minőség helyébe nemegyszer a politikai milyenség lép."* * Nemes Nagy Ágnes: „Elemi reményeink: szabadság, kenyér, demokrácia". Alföld, 1989. 2. 46. 13. Az akkori irodalmat, ha szabad ezt a kifejezést ennyire általánosítóan használni, annak vállalt feladata, történelmi leckéje felől jól teljesítőnek látta. Egyik akkori írásából veszi az idekapcsolódó jelzőket. Eszerint a maga történelmi feladványát valóság-, történelem- és társadalomismerettel, erkölcsi-etikai példával és az idő irreverzibilis voltának felismerésével teljesítette. Az utóbbi kifejezést Vekerdi László használta, és az új életérzéseknek megfelelő formák keresésére utalt vele. Az akkori irodalom kulcsszavainak a nomádságot, a határtalanságot és a tágasságot tartotta, ezek a kifejezések önmagukban is tagadták a Kádár-rendszer kisszerűségét, behatároltságát. írásában megjegyezte azt is, hogy ezek a kifejezések nem az irodalom egyik vagy másik ágát jellemezték, hanem az akkori irodalom irányzatokon felüli sajátosságait jelölte meg velük. Ma a különböző irányzatok fölötti, azokat közösen jellemző kifejezéseket aligha találna. A mai magyar irodalom nincs olyan kondícióban, mint amilyenben még a nyolcvanas évek közepének-második felének irodalma is volt. Művek születnek, könyvek, folyóiratok jelennek meg, de átlátható, s az önmaga mozgására reflektáló irodalom és irodalmi gondolkodás nem létezik. A mai magyar irodalom egy nagy irodalmi kultúra örököse, mintha az az irodalmi kultúra ránőne arra, ami új tudna lenni. Ma megint az útkeresés s az irodalomnak egymástól elkülönülő szigetekben való létezése figyelhető meg. 30