Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 1. szám - Füzi László: Az idő keresése
Mindezeken túl ismernie kell saját kora végkifejletét. Másképpen mondja, ismernie kellene saját kora végkifejletét. A történetírás mai lehetőségeit és annak változatait elemző írásainak egyikében Gyáni Gábor említi meg, milyen visszás az, ha a maguk élettörténetét külső vagy belső késztetésre elmondok azt hiszik, hogy formálói voltak a történelemnek, s ezért az általuk megéltek elmondása mellett az általuk megélt korszak egészének magyarázatát is igyekeznek megfogalmazni. „A történetírás szintén hozzájárult e helyzet kialakulásához azzal, hogy hirdetni kezdte a »történelem alulról« való megközelítésének feltétlenül üdvös voltát. Ezzel mintegy igazolják és magasabb szintre emelik azt a meggyőződést, hogy az átlagemberek maguk is formálták a történelmet. Az oral history fellendülő divatja tovább erősítette az általa megszólaltatott tanúkban azt a hitet, hogy múltbeli életüknek volt történelmi jelentősége. Innen már csupán egy lépés, hogy az emlékező számot vessen a magasban zajló történelem »lényegével«. "* Élete során találkozott történeti vagy irodalomtörténeti súllyal bíró „szereplőkkel", egy-egy történelemkönyvekbe bekerülő helyszínre is elkerült, de még a történelem tanújának szerepére sem tart igényt. A történelem csak játszott vele, végig a kezében volt, ahogyan mások is a történelem kezében voltak. * Gyáni Gábor: Ki írja a történelmet (és kinek)? Elet és Irodalom, 2012. december 21. 17. 4. Nem tudja, emlékekből összerakhatók-e a történeti-logikai rendbe illeszkedő vonulatok. Nem a történelemről akar könyvet írni, ennek ellenére annak, amit ír, meg kell felelnie a történelmi hitelesség feltételeinek. Még akkor is, ha életének főbb történései, személyes tapasztalatai szükségszerűen különböznek attól, ami egy-egy eseményről a történelemkönyvekben áll vagy áll majd. Nem az emlékezettel van gondja, bár maga is érzékelhette, hogy az emlékezet a saját törvényei (s feltehetően a megrendelő, azaz a mindenkori én igényei) szerint rendezi el azt, ami megtörtént, s azt, amit az ember a történtekkel kapcsolatban gondolt, ezért az emlékezetet magában sokszor hasonlította az álmokhoz. Ha egy-egy álom az ébredés utánra megőrződött benne, akkor a még megfogható álomfoszlányok racionális magyarázatára törekedett, az álomfejtés, mint minden más irracionális tevékenység, távol állt tőle. Az álmait a létéből következőknek látta, nem gondolta, hogy értelmezésük bármit is hozzáadhat az életéhez. Mindez az emlékezet kapcsán csak azért jutott eszébe, mert valamikor az egyik általa becsült folyóirat szerkesztője írást kért tőle az álomról, s akkor valamennyire tanulmányozta a vonatkozó irodalmat. Akkor tanulta meg, Michael Jouvet munkáiból, hogy az álom az emberrel történtek feldolgozásának, mi több, az ember megálmodásának tekinthető. Az álom teszi különbözővé az embereket, s ez teszi alkalmassá őket új feladataik megoldására - mondja Michael Jouvet. Lehet, hogy az ébrenlétben az emlékezet hasonló szerepet tölt be, mint az alvásban az álom? - kérdezi. 38
