Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 1. szám - Füzi László: Az idő keresése
dik század mindkét nagy háborúja beleszólt, ők annyi évet éltek meg abból a századból, amennyit a „rövid huszadik század" évei kitesznek - ehhez képest azok, akiknek az életük jó része a huszadik század békés utolsó harmadára esett, náluknál nagyobb mozgásteret kaptak az élettől. Olvasás közbeni megfigyeléseinek van egy másik rétege is. Egyre erősebben figyel arra, hogy a történések az írás által megteremtett formájukban képesek-e új életre kelni, képe- sek-e önmagukat újrateremteni. Leírja másképpen is, az foglalkoztatja, hogy vélt vagy valós igazságai újrateremthetők-e az írás segítségével. 1. Ennek a könyvnek a lezárását nem a Kádár-rendszer felszámolódása sietteti, írta korábbi számvetései végén. Valóban nem az siettette, mert nem annak a rendszernek a történetét akarta megírni, nem, nem egy rendszerét, még azét sem, amelyikben az élete egyik része eltelt. Nem a Kádár-rendszer történetét akarta megírni, még akkor sem, ha élete annak a rendszernek a meghatározottságában létezett és létezik, jelen időben mondja ezt, egyre erősebben érzi a jelen időt. Valamennyire mindig is kilógott abból a világból, mint minden más világból is. Történésznek sem gondolja magát, ezt azért mondja, mert azt a rendszert valójában történészeknek kellene leírniuk. Az általa megfigyelt, emlékezetében őrzött apró adalékokon túlléptek már régen, talán ezért nem érdekli annak a rendszernek a rendszer volta. Valami más érdekelte, akkor is, amikor abban a világban benne élve gyűjtötte az adatokat, nem önmagát és nem a rendszert nevezte volna meg érdeklődése tárgyaként, s most sem a mindig újabb rendszereket mondaná, hanem valami mást, valami olyat, ami túl van önmaga életén s innen a rendszer-rendszerek arculatán. Ha meg kellene határoznia azt, ami foglalkoztatja, akkor azt a titokzatos valamit az idő megélése kifejezéssel határozná meg, ha ilyesmiről egyáltalán lehetséges lenne pontos meghatározásokat adni. A Kádár-rendszerről írt már korábban is, akkor azt írta, hogy Kádár a hatalom robo- tosa volt, minden lépése az általa egyszer megszerzett hatalom megőrzését szolgálta, s miközben nyitottabb világot engedélyezett más szocialista vagy kommunista vezéreknél, a valóság tényeinek elfedése és a valódi döntésekre való képtelensége nemcsak saját korát árnyékolta be, hanem a rákövetkező időszakot is. Még nagyon gyerek volt, amikor megjegyezte, hogy annyira leegyszerűsítetten, ahogyan a világról Kádár beszélt, a huszadik század második felében már nem lehet beszélni. Akkor még olyan kifejezéseket sem hallott, mint a párt vezető szerepe, demokratikus centralizmus, hatalmi harcok, titkosrendőrség és háromperhárom, csak azt tudta, hogy a világ bonyolultabb annál, ahogyan arról az az önmagát valamikori munkásembernek beállító valaki beszél. Később már többet tudott a világról, az országról és Kádárról is, szívta magába az információkat, azt hitte, hogy 36
