Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 3. szám - NEGYVENÖT ÉVES A FORRÁS - Füzi László: Az idő keresése

Ő maga ezt a kort nem azért tartja kisszerűnek, mert történetesen azt gondolja, hogy a felépítendő új világ felé nem olyan gyorsan haladtak, mint amilyen gyor­san haladhattak volna, hanem azért, mert ami történt, az nem az emberért, s az emberekért történt, hanem az embert kihasználva, maga alá gyűrve. Megismétlődött az, aminek már annyiszor a tanúi voltunk. A kényszerek most a mi életünkre nőttek rá, s uralkodnak felettünk - gondolja ennek kapcsán. 58. Fontos mondatot ír le, családjuk valójában Kecskeméten, az idekerülésüket követő évtizedben formálódott családdá. Hárman voltak, Zsófi lányuk még nem volt kétéves, amikor idekerültek, egri lakásuk kényszermegoldás eredménye volt, keresték maguk számára azt a teret, amelyikben magukra találhatnak, élhetnek, nagyobb családot alapít­hatnak. Velük mindez Kecskeméten történt meg, itt született meg Ági lányuk és Péter fiuk, itt találtak a maguk számára, számos átmeneti megoldás után, végleges otthont. Noha egyik gyermekük sem él már velük, s már nem is élnek abban a városban, amelyikben felnőttek, családi otthonnak mégis az ő kecskeméti lakásuk számít. Mindig folytonosságban gondolkodott, talán azért, mert mindig a történelem­ből indult ki, ezért azt hitte, családjuk Kecskeméthez kötődik majd, őutánuk is. Ma már látja, ez nem így történik majd, az a változássorozat, amelyikről ebben a könyvben beszél, családjuk életét is meghatározza, szétdobja őket. Egyszer azt is meg kellene magyaráznia, legalább önmagának, miért maradtak meg Kecskeméten, miért nem mentek tovább, miért nem kerestek maguknak új várost, új munkát, új lakást. Másképpen is felteheti a kérdést, meg kellene értenie, mi tartotta őket máig ebben a városban. Nyilvánvalóan az állandóságot keresték, gyermekek neveléséhez, hosszabb távra tervezett munkához állandóságra van szükségük. De meg is találhatták azt, amire szükségük volt, teret, mégiscsak egyfajta teret a maguknak korábban elképzelt munkához. Áginak nehezebb volt, mint neki, csak később, jóval később találta meg a számára fontos munkát, s nehezebb lesz neki később is. Ehhez hasonló, töredékes válaszokat adhatna erre a kérdésre, de azok nem fednék le a teljes valóságot, az átfogó, általános válasz pedig elvontnak bizonyul­hatna. 59. Nehézségeik, mondta már, jócskán akadtak. Albérletben éltek, felesége egyedül volt otthon pici gyermekükkel, várták második gyermekük születését. . Albérletük a Széchenyivárosban, Kecskemét nagy lakótelepén, az Akadémia körúton volt, az út túloldalán lévő parkban akkor avatták fel Kiss István szob­87

Next

/
Thumbnails
Contents