Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 3. szám - NEGYVENÖT ÉVES A FORRÁS - Tarján Tamás: 6001 Kecskemét, Pf. 69

zedéknyi különbségen kívül a megformálás, a vershang is ellene szólt ennek. Bár akkoriban némely orgánumban szokásos volt az ilyesfajta duplázás, meglepett, hogy Hatvani túlírt, de kétségtelenül formátumos verskiáltványa után pár oldallal - öt költő alkotásai iktatódtak közbe - egy nyolcsoros dalsemmiséget is jegyez. Az alkalmazott betűtípusok indokolatlan váltogatása, „rángatása" sem nyert meg magának).

Tetszett viszont, hogy az új folyóirat legeslegelső közleménye valójában nem Pozsgay Imre 1919 című, inkább napilapba való vezércikke, hanem az őshonos, idős kecskeméti poéta, Sántha György „kölcsönzött" - adys - című, hasonmásként a borító első hajtókáján közölt verse, a Májusi zápor után. S nagyon tetszett, hogy a Szemle rovatban bírálatot találtam (a mából nézve sem érvénytelen, csupán utolsó bekezdésében suta írást) Tandori Dezső Töredék Hamletnek című kötetéről, Halász Géza Ferenc tollából. Ratkó József, Tandori, Végh Antal, Uitz Béla - nem volt épp hétköznapi névsor kritikai rovatban. Vakmerő, alkalmi összevisszaság.

Szubjektív rokonszenvemnek adott tápot, hogy névrokon szerzőre bukkantam (Tarján István); az egy ideig meg is maradó (bár idegen testként ható) fotóoldalpáron Jancsó Miklós fényképeit láttam; s Nagy Piroska hangulatos szociográfiai kisesszéjének (Hercegszántó) le nem írt fontos adalékát „csak én tudom": itt született a „Császár", a labdarúgó Albert Flórián (akinek vezetéknevét, merő rajongásból, öt éve már bérmanevemként viseltem).

Sajnos zsebnaptárat csupán 1975-től vásároltam és őriztem meg, 1969-ből jegyzeteimet és naplóimat is hiába keresem. Ahhoz azonban nem szükséges napló, elég az emlékezet, hogy a legtöbb örömet egyrészt az irodalom- és művészettörténeti közlemények sora szerezte (Petőfi-, Ady-, Móricz-, Tornyai- adalékok, -levelek, az egyetemista berkekben akkor erős népszerűségnek örvendő Sinkó Ervin hangsúlyos jelenléte). Másrészt néprajzos csoporttársam, illetve tanszékvezetőm közleménye (ebben a sorrendben): Moldován Domokos és Ortutay Gyula kettős nyomatéké megszólalása, Két javaslat a Magyar Parasztfestők Múzeumának alapítására Kecskeméten címmel. (Rémlik, mintha a Forrás alakulásáról is Moldován hozta volna az első híreket. A néprajzi kabinetben oktatók és hallgatók egymásnak adták a lapszámot a „szívügyünknek" értelmezett javaslatok miatt.)

Nem felhőtlen, ám emlékezetes találkozás alapozta meg tehát kötődésemet a Forráshoz. Mint nem egy olvasmányomat, e lap füzeteit ugyancsak igyekeztem azzal is személyessé tenni, hogy számon tartottam „különös ismertetőjegyeiket", tipográfiai sajátosságaikat. Például feltűnt-e valakinek, hogy az 1969-es nyitó évfolyam november-decemberi 5-6. száma címlapján F. Tóth Pál neve F. Tóht Pál nyomdahibával áll? Ez persze jelentéktelen billog - viszont ugyanettől a számtól datálódik emlékezetemben Simon Zoárd általában bokrosán, kettesével-hár- masával közölt röpkritikáinak karaktere. E rövid műfaj évtizedeken át elkísért könyvszemle, „könyvbölcső" típusú tömör bírálataimban, s nem egészen az ő hatása nélkül.

Igyekszem kerülni az utólagos tallózás vagy értékelés veszélyét, mert a szisztematikus újraolvasás felőrölhetné a memóriamorzsákat. Inkább felteszem

4