Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 2. szám - Turai Laura: Csíksomlyó öröme - Roswitha Geyer kerámiái

Életéről az itt közzétett beszámolók, programok, forgatókönyvek és módszertani javaslatok tanúskodnak. Közkinccsé tesszük őket a meglevő és leendő Kincskereső-klubok patronáló tanárai, diákvezetői és tagjai számára - okulásul és ihletésként. Forgassák, tanulmányozzák szeretettel. Ne receptként, hanem továbbgondolható véleményként." (3.)

*

(Visszaemlékezések) A 77-es táborban részt vett előszállási lányok harmincöt év távlatából is örömmel emlékeznek vissza a szegedi eseményekre, élményekre, a csöndes és szerény Baka Istvánra.

„A táborból leginkább a báb szakkörre emlékszem. Fakanalakból készítettük a bábokat, és tanultunk egy-két új dalt, amire »táncoltunk« a bábokkal együtt (a Varga Pista bő gatyá- ja, sugyári-gya... kezdetű dalra különösen élénken emlékszem). Egy népdalos-néptáncos előadással készültünk a nagy bemutatóra, amikor az egész tábor előtt kellett szerepelnünk. Azt hiszem, sikerünk volt, de erre nem mernék megesküdni, mert csak az előadás előtti lázas izgalomra emlékszem. A versíró szakkörről kevésbé összefüggő emlékeim vannak - gondolom azért, mert az nem volt olyan látványos és aktív, mint a bábozás. Emlékszem, hogy nem volt könnyű verset írni. Főleg elkezdeni. De kaptunk segítséget, ha elakadtunk, és néha jött az ihlet is. A végén élvezet volt látni, hogy egy vers született a kezem alatt. Baka Istvánról leginkább a szakállára emlékszem, ahogy járt körbe, odahajolt hozzánk és beleolvasott a készülő műbe. Kedves volt, segítőkész, mintha egy tanárunk lett volna - de tudtam, hogy egy igazi, élő költő, és emiatt kicsit szorongva mutattam meg, amit írtam. Emlékszem, mennyire meglepődtem és milyen büszke voltam, amikor megtetszett neki egyik versem első két sora. A tévéfelvételből meg az maradt meg bennem, ahogy Vándor Éva az első sorokat egy szuszra mondja el a Nyári felhők bői - szinte hallom a hanglejtését." (Svetics Ildikó)

„A táborban voltak különböző munkacsoportok, én a bábosoknál tevékenykedtem, azt is filmezték a tévések. A színészek versmondására nem nagyon emlékszem. Mindennap rendes napirend szerint kellett részt venni a foglalkozásokon, elég mozgalmas volt az élet. Éppen ezért rengeteg jó barátot szereztem, volt, akivel leveleztem utána. Fénykép is készült a táborozókról. Úgy emlékszem, még kincskeresős sapkánk is volt. A szegedi belvárosba, a főtérre és a nyomdába is kirándultunk együtt. A tábor nagyon meghatározó élmény volt nekem, mert ott kinyílt a világ a kis falusinak. A mi időnkben költőkkel találkozni, tévéstábot látni munka közben nem mindennapi dolog volt. És ezek az emberek nagyon kedvesen, türelmesen bántak velünk, gyerekekkel. Baka Istvánra halványan emlékszem, nagyon fiatal volt. A tábori körülmények kicsit misztikusak voltak, mert éjszaka az erdő hangjait hallottuk, a sötétbe ki se mertünk menni." (Kovácsné Sipos Ildikó)

„Nagyon sok minden eszembe jutott, de ezek valószínűleg nem értékelhetők, mert nem is konkrét élmények, emlékek, hanem inkább érzések, amiket elég nehéz leírni. A Kincskereső-tábornak különleges hangulata volt, nem összehasonlítható az úttörőtáborokéval. Sokkal felszabadultabb, alkotóbb hangulat uralta. Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. Sajnos a televízió adására egyáltalán nem emlékszem. Baka István költőről is elég halvány emlékeim vannak: szakállas, szemüveges, halk szavú ember volt." (Lendvai Kálmánná Kovács Margit)

„Az én emlékeim kifejezetten egy téma körül forognak: baleset érte a lábamat már az első napon. Kórházba vittek, összevarrták, nagy izgalmak. Egész életemben viselem a nyomát. Egy nagyon kedves, régésznek tanuló lány kísért el a kórházba. Összebarátkoztunk, évekig levelezne