Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 2. szám - Lengyel András: Irodalom, marginalitás, rendszerkritika: Egy paradigmatikus eset: Lakatos Péter Pál „története”
jegyzeteiből idézem.) Ha Fábián leírása legalább hozzávetőlegesen hű (s ezt nem tagadhatjuk meg tőle), akkor nyilvánvaló, hogy itt az irodalmi kánon átrendezése következett be. A majdani népi irodalom kapcsolódott itt össze a múlt, előzményként fölfogott, s persze erősen megválogatott irodalmával, a közvetlen ős pedig Ady lett - a halálváró és életigenlő Ady. Ez a „vitalista" Ady-értelmezés teljesen egybevág Lakatos személyes beállítódásával, s függetlenül az értelmezés tárgyi helyességétől/helytelenségétől kifejezte s „igazolta" azt a kettősséget is, amely mentálisan nemcsak őt, de sok társát is jellemezte. Az értelmezés centrumában azonban már a szociális, „népi" szempont állt - a nép helyzete volt az az implicit nézőpont, amelyből minden mérlegelésre került. Ez az előadás tehát, ha irodalomtörténetként nem is lehet elfogadni, mint irodalomideológia annál hatékonyabbnak mutatkozik. Úgy folytatta az irodalmi modernizmus gyakorlatát, hogy Adyt kisajátítva és átértelmezve átállította a váltókat egy új népiesség számára. Mindez azt is jelzi, maga Lakatos is komoly változásokon ment keresztül. A hazai, eklektikus avantgárd köréből nem az időközben (1926) hazatért Kassák „univerzalista"- szocialista avantgárdjához csatlakozott, hanem egy merőben más karakterű átalakulási folyamat részese lett. Kánonátértelmező előadása ugyanis nem maradt folytatás nélkül, aktivitása pedig megnőtt. Sajátos helyzetét mutatja, hogy 1929 nyarán, szinte párhuzamosan, két, merőben különböző nemzedéki csoportosulásnak is tagja lett, két irodalmi szerveződésben is komoly szerepet játszott. Az egyik az utólag nevezetessé vált Jóság antológia, amelyben tíz verse jelent meg, s amelyben ott találjuk a fiatal Radnótit (akkor még Radnóti Glatter Miklós néven). Ez az antológia valamikor május 28-a és június 9-e közt jelent meg, de anyaga értelemszerűen korábban, talán április-májusban állt össze. Az előszó májusi keltezésű, s érdekessége, hogy lényegében Lakatos jóságfölfogását hirdette meg: „Akik ebben a kötetben összeverődtünk, különböző világnézetű, különböző korú, ismertebb és ismeretlenebb nevű emberek, akik emberek akarnak maradni a háború utáni nyomorúságban és embertelenségben is, akik úgy vélnek magyarságuk mellett is hitet tenni, ha azt, ami összetartja őket, s amit könyvük címéül választottak: Jóság, dalolják és énekelik." (Jóság. Bp. 1929. 3.) A kötet szerzője jórészt ma már elfeledett, költővé soha sem lett fiatalember volt, igazán érdekessé utólag Radnóti jelenléte teszi, de egy-két itteni fiatalt (pl. Forgács Antalt, Wagner, azaz Tamási Györgyöt) az irodalomtörténet ma is számon tart. Közülük az egyik Vajda János Lakatos régi barátja volt, láttuk, korábban verset is írt Lakatoshoz. Mivel az antológia szerzői jórészt zsidó származásúak voltak, magyarázatot kíván, hogy került közéjük az akkor már „barthás" Lakatos. A válasz erre a kérdésre csak hipotetikus lehet, a közvetítő valószínűleg Vajda volt, de a személynél fontosabb a közös föllépésben megnyilvánuló kölcsönös nyitottság. S az sem érdektelen mozzanat, hogy barátsága Radnótival, amely ekkor, a közös „munkában" születhetett meg, utóbb is megmaradt. A másik, nagyjából a Jósággal párhuzamosan szerveződő kiadvány, amelyben Lakatosnak meghatározó szerepe lett, az Új Magyar Föld című „röpirat" első száma volt. Ezt a Bartha Miklós Társaság adta ki, s az új orientáció zászlóbontásának tekinthető. A folyóiratszerűen megjelenő „röpirat" önmagát július - augusztus - szeptember jelzéssel nevezte meg, de az úgynevezett ügyészségi kötelespéldányon olvasható átvételi keletbélyegző dátumából tudható, már június 20-án készen volt. (A Toll július 30-i száma már reflektált is rá.) A „röpiratot" szerkesztőként Lakatos jegyezte, s ha bizonyos is, hogy az anyag közös föllépés eredményeként állt össze, kollektív vállalkozás volt, Lakatos keze nyoma ott van rajta. S ma már tudjuk, az Új Magyar Földnek ez a száma a majdani népi mozgalom mintaadó, orientációkijelölő előzménye lett. A verseket (az ősként vállalt, s kötetnyitóként közölt Adyn túl) Erdélyi József, Illyés Gyula és József Attila írta (no és természetesen maga Lakatos). Ezek zöme azonban a szerzők akkoriban új könyvéből 100
