Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 2. szám - Füzi László: Az idő keresése
A nyolcvanas évek második felétől nőtt a folyóiratok száma, bár az akkor politikailag legfontosabbnak tartott, mert régóta követelt Hitel csak 1988-ban, az irodalom világába új színt hozó Holmi, 2000 és a Magyar Napló 1989-ben indult, a Hitel és a Magyar Napló az indulás óta lényegi változásokon esett át. Mindezek mellett számos kezdemény volt, ezek többsége azóta eltűnt, s továbbra is a régi lapok maradtak a meghatározók, igaz, közülük jó néhány kapcsán azt kell mondania, hogy az elmúlt évtizedekben megváltoztak, átalakultak, miközben eddig nem említett új lapok is felnőttek, példaként a Bárkát, a Kalligramot és a Székelyföldet említi. 19. A városban mindent lassan ismert meg, a várost is, az embereket, a szerkesztőséget, mindent. Visszanézve az idő egymás mellé állítja a valamikori történéseket, összecsúsznak a történések és az időpontok, ebből a távlatból egy-két év semmit nem számít, akkor azonban végtelenül hosszúnak tűnt a beilleszkedés ebbe a városba. A szerkesztőség tagjai ismertek szinte mindenkit, így háttér-információkkal is segítették. Találkozott „ismerősökkel" is, így Hideg Antallal, akit még a József Attila Kör körüli harcokból ismert, Orosz Lászlóval, akinek egy előadását hallgatta Szegeden, az egyetemen, s akiről Grezsa Ferenc mondta, hogy az ország legjobb magyartanára. Feltűnő volt, hogy a Forrásról mindenütt tudtak, arról is, hogy ő került a Forráshoz. A TIT-nél szóltak neki, hogy egyetemi felvételit előkészítő tanfolyam indul, megkérték, hogy tartsa. A pénzre szükségük volt, vállalta a tanfolyamot, s vállalt minden munkát, hogy valahogyan megéljenek. Volt még egy megfigyelése. Azt érezte, szinte az érkezése pillanatában, hogy mintha a város az önmagát megteremtő folyamat csúcspontján már túljutott volna. Voltak építészek, művészettörténészek, fotósok, akik már elmentek a városból, akikre már csak hivatkoztak, hogy mit és hogyan csináltak. Jó három évtizeddel később ezt úgy fogalmazta meg a maga számára, hogy a hőskort, a kecskeméti kultúra újabb szakaszának a hatvanas évek végével kezdődő megalapozó szakaszát nem látta, amikor a városba került, már a megőrzés szándékát érzékelte. Aztán rájött arra is, hogy a megőrzés önmagában kevés, óhatatlanul a bezárkózáshoz, a hagyomány elvékonyodásához vezet. Az elmúlt évben barátai, Rigó Róbert, Kriskó János és Sági Norberta nagy terjedelmű interjúbokrot készítettek Kecskemét kulturális életének 1969 és 1989 közötti szakaszáról.* Az egyik legfontosabb megállapításuk az volt, hogy az említett húsz évben húsz új kulturális intézmény jött létre. Amikor ők idekerültek, akkor már létezett a Forrás, valójában ezért jöttek ide, a Rajzfilmstúdió, a Tudomány és Technika Háza, a Művelődési Központ, a Kodály Intézet, a Kiskunsági Nemzeti Park, a Zománcműhely, a Kerámia Stúdió, a Bozsó Gyűjtemény, a Szórakaténusz Játékház. Már akkor is gazdag kulturális háló keletkezett így, ennek a hálónak a valódi súlyát, értékét és jelentőségét csak lassan, lépésről lépésre tudatosította magában. Akkor, amikor valamennyi intézmény működésével megismerkedett. 72
