Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 2. szám - Füzi László: Az idő keresése
Európa van, kultúréletre készültünk, s megfeszített idegekkel rángattuk magunkat egyre előbbre. Közben zuhanások történtek, a Grünwald Bélák és a Péterfy Jenők menekültek, mihelyst tisztán láttak. Ki tudja, hányán és kik voltak ők, ki tudja, hányán jártak még rosz- szabbul, a többsége a szerencsétlen kiválasztottaknak csak vergődött. A nagy Humbugot meg nem ismerte, a nagy valóságba bele nem borzadt." Ha nem olvassa, s nem is hallja Latinovits lemezéről ezeket a bekezdéseket, akkor is tudott volna róluk, a történeti elemzések, néhol már Bibóra és Szűcs Jenőre utalva sűrűn idézték őket. Ő maga úgy gondolta, hogy a Kelet és Nyugat között vergődő Magyarország apró lépésekben közelíthet majd Nyugathoz, úgy, ahogy azt Nyugat a kölcsönök és a különböző gazdasági segélyek révén kikényszeríti, arra nem gondolt, hogy belső összeomlás is kell a Nyugat felé való erőteljesebb sodródáshoz. Nyolcvankilenc táján, igaz, ezzel nem volt egyedül, viszont minden történelmi érzékét elvesztve gondolta azt, hogy az ország végérvényesen átsodródott Nyugathoz. 7. Az átalakulás során az irodalmi és a politikai küzdelmek egynéhány mozzanatát látta, ezért akkor hajlamos volt azt hinni, hogy akkor éppen ezek a mozzanatok voltak a legfontosabbak. Még ha több történésnek lett volna részese, több helyszínen lett volna ott, akkor is tudnia kellett volna, hogy mindig minden a mélyben történik, ott dőlnek el a legfontosabb jelenségek, a felszín mindig a következményeket mutatja meg. Az irodalom valóban erősen részt vett az átalakulásban, de leginkább az átalakulás előkészítésében vett részt, a történésekben az írók már inkább politikusként vagy polgárként vettek részt. Nem lehetett ez másként, a történések felgyorsult sorában a verseknek vagy szociográfiáknak, de akár a politikai vagy politológiai elemzéseknek sem jutott hely. Valójában nem is juthatott, a tét éppen az volt, hogy a jelenségek a maguk helyére kerüljenek, leegyszerűsítve, s más jelenségekre gondolva is mondja, az volt a tét, hogy az irodalom irodalom, a politika pedig politika legyen. O maga ettől még megadta, mondjuk az irodalomnak a politikai kérdésekhez való hozzászólás jogát, rendjén valónak viszont azt gondolta, hogy a társadalmi kérdések megvitatásának színhelye az arra megválasztott testületek ülésterme legyen. Tudnia kellett volna, hogy ennyire tisztán semmi sem tud működni. Az elmúlt évtizedek tapasztalatával a fentiekhez hozzá kell tennie azt, hogy a döntések helyszíneiről beszélt, a társadalmi-politikai-közéleti kérdések megvitatásának színterei az eltelt időszakban eltűntek a magyar világból. Az akkori történéseket figyelve nemegyszer érezte azt, hogy az átalakulás minden apró mozzanata óriási energiákat követelt mindenkitől, a mélyben is. Visszanézve senki ne higgye azt, hogy a mélyben lévő mozgások és a felszínen megmutatkozó jelenségek között mindig közvetlen összefüggést lehetett felfedezni. Ma már mindig és mindenütt áttételek jelentkeznek, a közvetlen cselekvés, legalábbis közéleti téren, mintha kiiktatódott volna az életükből, gondolja. Nyolcvankilenc talán éppen azért volt szép, mert mintha egy időre az áttételek is eltűntek volna. 63
