Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 12. szám - Fekete J. József: Prae - Prae: A Prae elé
esetben, amit mindennap megtesz, hanem az, amit csak egyszer cselekszik), a kötött teret és az időbeli folyamat egymásutániságát, és helyükre csempészte az akcidentalizmust és a szinkróniát. Célja a prae-állapot megragadása volt, amikor minden, ami most jelen van, prae volt, az egyidejűség és az előidejűség összefonódása egy mindent megelőző ősállapotban, az „átszülő álom" állapotában. A kronológia eltűnt a regényből, és a belső idő vette át a helyét. A kontrasztmentes belső idő leírásának a technikai megvalósítása a tudatfolyamat, a tudatfolyam leírása, ami nem más, mint az asszociáció. Az asszociáció ideje a tartam, a durée, ami nem rendelkezik sem a múlt, sem a jelen attribútumával. A Prae epikaszaggató epikakísérlete elutasítja a megrögződött epikai tömegvonzást, az időmonizmust, aminek a monotóniája helyére az idő multidimenzionalitásának fikcióját helyezi. A többirányúság fogalma alatt olyan szövegviszonyt kellene elképzelni, ahol az időamőbák térbeli viszonyban állnak egymással, és így a durée-ben foglalt kvázi időkategóriák tetszőlegesen (szerkesztési elvek szerint) foglalhatnak helyet egymás mellett. A különböző események tehát nem az emlékezés technikája (megint csak nem időmonizmus!) szerint kerülnek egymás mellé, hanem teljes időmentességgel, a legszeszélyesebb építészeti-kompozíciós forgásokkal elhelyezett tiszta tér- és tudatelemekként: „Időmonizmus helyett tehát skizofrén akvárium: az egyes epikai részletek ide-oda úszkálnak az idő bénító vályúja helyett a tér szabad vizében, mint a szórakozott halak, melyek állandóan változtatják egymáshoz való viszonyukat. "86 Vagy a naplójában: „az idő is csak egy absztrakt epika, amely nem lényege a szubjektív életi időnek, amely kíséri az életet, és így nem is idő, hanem (név híján) »kronoid szféra«".87 A Prae szerzője egyébként, ahogy többször is jeleztem, minden „monizmust", így a korában dívó „izmus-monizmust" is elveti, helyette a gondolkodás kimeríthetetlen áramlású, végtelen folyamatának nyit teret, amiben fölvillan az élet kaleidoszkópja, párját ritkító klasszikus leírásokkal, eredeti hasonlatokkal és döbbenetes metaforákkal, a valóságon túl szárnyaló költői képekkel, témáról témára bucskázó képzettársításokkal. Az asszociáció lehetővé teszi a szerző által óhajtott, alkotói eljárásként megcélzott „barokk epilepszia" és „egyiptomi múmia-zártság" minden előkészítés nélküli összekapcsolását. (Habár Szentkuthy minden előkészület után is felkészületlenül találja az olvasót.) A Prae nem az érzelmekre, hanem az értelemre hat, ezáltal megteremti saját valóságképét: ha a mű nem is szokványos tükre a valóságnak, az értelem megpróbálja a kifelé tartó erőket összeszorítani, megépíteni a szélsőségesen elvont önkifejezés valóságképét. A polifon pompával felcsendülő asszociációk sokértelműségüket, gazdagságukat, önálló funkciójukat és művészi jelentésváltozásukat az indukáló tárgy (a három teljesen összefüggéstelen kiindulópont) és az indukált asszociáció (az említett kiindulópontok kapcsolódása) között keletkező feszültségnek köszönhetik. A dialektikus ellentétből termelődő feszültség képes mindig új töltettel ellátni az asszociációt, növelni az ábrázolás többszólamúságát. A Prae tehát felcserélte az egyirányú, tiszta idő-folyamatosság fogalmát egy összetett, ellentétes előjelű és egymással felcserélhető időelemekből álló, többirányú mozgással - feltárván ezáltal az időbeliség folyamatosságának poliritmikus természetét. Ám ha tovább megyünk a fejtegetésben - a Prae ideje lényegében az írás, a szövegkonstruálás idejével egybevágó, mert ez az egyetlen lehetőség az irodalom idő-tér kategóriájának folyamatosságelvén belül. 86 Prae I. 341. 87 Fájdalmak és titkok játéka. 103. 1932. június 2-i bejegyzés. 89
