Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 12. szám - Fekete J. József: Prae - Prae: A Prae elé
erejük vonalai maradnak egyetlen anyagi valóságként [...] Minden jobb part és minden bal part elhomályosul, de tele lesz a világ végtelen sok kemény híddal"19 - olvashatjuk a fiatal filozófus, a Szentkuthy-alakmás Leville-Touqué tollából a regény kezdetén, és miként a folytatásban kiderül, az írói célként kitűzött új tárgyiasság megvalósításához a szerző a naprakész filozófiai ismeretei mellé kora természettudományos eredményeit is fölsorakoztatta. Louis de Broglie, Albert Einstein, Niels Bohr, Erwin Schrödinger, Arthur Stanley Eddington kvantumelméleti, atomfizikai és csillagászati művei tekintetében is jártas, ismeri és kommentálja a Bernoulli-permutáció, az Euler-féle beágyazás, a Brown-mozgás, a Dedekind-féle számsor teóriáját, amit igyekszik az „epikai tér"-nek nevezett homogén terület és a „mozgó epikai elemek" által megjelenített, a történetelvűség alól felszabadított narratív összetevők két különböző logikai rendet megtestesítő térképzete révén a regényforma terepére kivetíteni. Ennek az igyekezetnek talán a legegyszerűbb és legkönnyebben megérthető megfogalmazása a következőképpen hangzik: „Minden gesztus felkavarja a tér homogénségét, és különböző sűrűsödési és ritkulási rajzokat fog adni..."20 Szentkuthy alapvetően elégedetlen a nyelv lehetőségeivel, Borgeshez hasonlatosan a szavak többlettartalmát hangsúlyozza, de az argentin művésszel szemben ő nem örül ezeknek a megnevezésekben, kifejezésekben eleve meglévő konnotatív tartalmaknak, szerinte akkor lenne pontos a nyelv, ha matematikaként működne, csupaszon, minden rárétegeződött jelentéstartalommal és -gazdagodásával szemben a szó csupán önmagát jelentené, a narratíva ilyen, csupán az alapjelentésre meztelenített nyelvi elemekből képezne struktúrát, aminek elemeit az asszociáció hálózná össze. Erről a Prae második kötetében egy szellemes eszmefuttatásban a következőket olvashatjuk: „A világ egy modell: tegyük fel, hogy egy görög szoborfej. Ezt kell a tanulóknak (művészeknek) utánozni, kifejezni. (E két fogalom kapcsát itt nem bolygatom. Az említett végtelen szavú nyelvben például »utánzás« és »kifejezés« összes átmeneti árnyalataira, dilemma-skálájára volnának külön szó-jelek, vagyis nem volna probléma a két szó viszonya.) A görög fej fehér márványból van. Az első számú tanulónak adtak egy márványdarabot, melyen a modell vonásai már ki is vannak vésve, csak éppen egypár simítás hiányzik. A második számú tanulónak már csak szürke márványa van, alig előkészített vonásokkal. A tizenkettediknek egy doboz fehér olajfestéke, egy értekezése a görög satyrdrámákról és Rembrandt zsebórája. A 3874-iknek (ez vagyok én! oh charming happiness of Adamus Chrysosthomos Paradisopaccer) pedig egy meteorológiai időtabellája, a modell pontos mása fix gázból és egy történelmi hipotézis arra vonatkozólag, hogy a zsidók kiradírozták a Bibliából a tizenegyedik parancsolatot. Milyen irtózatos munkát kell végeznem, hogy ezekből utánozzam a modellként elém állított fehér görög márványszobrot. "21 Az irodalomtörténészek és -kritikusok idővel fölhagytak a Joyce- és Proust- párhuzamokkal, később teljesen más irányban keresték Szentkuthy eszmei elődeit. Lakatos István, Pomogáts Béla és Vas István egyaránt Rabelais-ban találta meg. Ezt a rokonságot az író is vállalja, de csak a Szent Orpheus Breviáriuma tekintetében, bár tegyük hozzá, az, amit a kortárs filozófiával tesz a Prae-ben, ugyancsak Rabelais-t idézi, aki négy évszázaddal korábban ugyanígy gúnyolta ki korának áltudományosságát. Vas István sántító érvelése, hogy Szentkuthy és Joyce nem lehetnek rokonok, mert az előbbi nem kötődik ugyanúgy a magyar valósághoz és a magyar kultúrához, mint Joyce az ír élethez és az angol nyelvhez, nem is különösebben fontos ez esetben. A Babits által a Prae-ből hiányolt rabelais-i gazdagságot írónk azonban csak a Prae utáni műveiben pótolta. A Breviáriumot bővérű tömegjelenetek és kavargó cselekmények tarkítják, az 1957 után írt regényeiben azonban 19 Prae I. 30. 20 Prae II. 267. 21 Prae II. 345. 71
