Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 12. szám - Horváth Dezső: Messzi Imriske kegyetlen halála
ismerte föl az áldozatban szépen formált elbeszélésének hősét. Tömörkény pedig, ugye, már nem él. Két évvel előbb vitték ki a szegedi sírkertbe. Majdnem fél évszázada írogatok az újságba. Tapintatból is megesett elég sokszor, hogy nem írtam ki valakinek a nevét, vagy úgy megcsavartam, hogy édesanyja se ismert volna rá. Később aztán szépen elfelejtődött az igazi név, előttem is azonosíthatatlan lett az illető. Leírtam annak idején, amikor a csorvai iskolát kerülgettük, velem van János, de ha megfeszülök, akkor se tudom, a sok János ismerősöm közül melyik vezetett rá az igaz útra. Pedig annak is még csak huszonvalahány éve múlt. A világ minden kincséért se akarok odadörgölőzni Tömörkényhez vagy Mórához, csak azt akarom bizonygatni, hogy a feledés már a mi szakmánkban is föl van találva. Ha igazi mai legény lennék, elkezdenék meditálni, sok vagy kevés volt akkoriban az ötévi és a kétesztendős fegyházbüntetés a szemenszedett gyilkosságért. Ha időm engedi, egyszer még megnézem, írt-e valamit az újság a fellebbviteli tárgyalásról. Hátha találok kapaszkodót Móra kései mentésére. Vissza tehát újra 1920-ba! Ha hiányzik valami a pöriratokból, hátha megvan valamelyik újságban. Még egy szeletke nyelvészkedést ide is: a csórva szó eredetileg csorvahomokot jelentett. Alsótanyán hatalmas terület neve, Belsőcsorva és Külsőcsorva részre oszlott, és lám, volt Öregcsorva is. Vagy csak az iskola volt öreg benne? Számlálja össze, aki tudja, Homokországban hányféle alakja van a homokföldnek. Amikor 1950-ben önálló községgé szervezték a hatalmas területet, Rúzsajárásból rövidítették a nevét, Rúzsa lett. Baleset így is érte. Az akkori írógépekről hiányzott az ékezetes hosszú ú-, hivatalosan Rúzsának írják. * Tartoztam még egy úttal az ördögnek, noha a legszebb helyre tértem vissza. Visszamentem a könyvtárba, újra előkértem az újságokat, 1920-ból, a júniusiakat meg a júliusiakat. Az első tárgyalásról és az ítélőtáblán lefolyt pörről szerettem volna találni valamit. Amit a bírósági anyagokból tudni lehet, illetve amit nem lehet tudni, azt már mind tudtam, de kíváncsi voltam még valamire. Az újságok jeles embereként ismert Móra Ferenc miért nem tudott róla, hogy Messzi Imriskét halálos szúrás érte Öttömösön? Azt már kigondoltam, hogy az áldott-átkozott feledékenység is közrejátszhatott Katona Imre azonosíthatatlanságában, meg azt is, hogy az akkori rendszerváltozás zűrzavarában, amikor - Arad példáját követve - minden rendszer levadássza az előző rendszer prominens embereit, Móránk a saját dolgaival lehetett elfoglalva. Másfél órán át nyálazgattam a lapokat. A tőlem telhető alapossággal figyeltem mindenre, a tücsökre és bogárra is, meg a magvasabb embervadászatokra is, de az öttömösi két tettesről egyetlen betűt nem találtam. Móra Ferencre ráakadtam, múzeumigazgatóként jön elő kettőben is. A nagyhírűvé lett szép épületből akkor költözött ki a Dugonics Társaság, az általa használt négy helyiségbe akkor kezdték szétporciózni a kimondottan Szegedre vonatkozó tárgyi emlékeket. Volt tehát mivel elfoglalnia magát. Illő alázattal bejelentem, eddig jutottam. Remélem, hagytam másnak is. 43
