Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 12. szám - Tőzsér Árpád: Říjen, Brumaire – Fagyláros

városnak, kalapot venni. S mondhatom, maga a városnézés is ért annyit, mint a kalap. A karácsony előtti Pozsonnyal találkozni: Jókai, Krúdy és Dickens együttvéve. De vissza a kalaphoz! A Dunaj Áruház hatodik emeletén találtam rá: szolid, sötétszürke fejfedő. Az eladónő (egy jóképű, ősz, korombeli asszonyság) a fejembe nyomta, s már le se vegyem!, mondta, olyan vagyok benne, mint Terence Hill a Don Matteóban. Ebben maradtunk. O a Terence Hill-hitben, én meg a kalapban. 850 koronát fizettem. (Csak az érdekesség kedvéért jegyzem föl, hogy az utókor is tudja: 2006-ban, Pozsonyban, 850 koronába került egy kalap.) A Fabiám (a kocsim) a Konvent utcában várt, hűségesen, mint Don Matteót a drótszamara. Alig ismert meg az új kalapomban.

December 30. Ma reggel, 6.05 perckor kivégezték (felakasztották) Szaddam Huszeint. 69 éves volt. Állítólag a Koránnal a kezében, méltóságteljesen lépett a bitó alá. Szinte kedvem volna utánacsinálni. Csak az én kezemben természetesen nem a Korán lenne. Hanem mi? Nem is olyan könnyű a válasz. Talán Schopenhauer A világ mint akarat és képzet című műve. Csak az ő mérhetetlen pesszimizmusa fejezhetné ki korunk kilátástalanságát. Ha képesek volnánk újra felfedezni! Mármint Schopenhauert és korát. A világ hatalmasságainak új Szent Szövetsége, az önvédelmi reflexek és az Akarat letörése (úgymond a világbéke érdekében), nirvána, a föld (a termőföldek) elhanyagolása, visszavadonosodása, spirituális vákuum, tehetetlen világfájdalom - minden együtt van Schopenhauerhez meg az idős Goethe sóhajához: Hálát adok az Istennek, hogy nem most vagyok fiatal! - A nagy Schopenhauer-műben van az akaratnak egy lélekfagyasztó meghatározása: „izmos vak, aki egy ép szemű bénát hordoz a vállán”. Az ép szemű béna az értelmünk, amely a posztindusztriális, tudásalapú európai és amerikai emberben szisztematikusan elnyomja, leépíti az akaratot, abban a csalfa reményben, hogy a helyébe lépő idegen akarat (az idegen „izmos vak", mondjuk a betelepülő Ázsia és Afrika) majd hajlandó lesz őt a vállán hordozni. Ha bolond volna! - Holnap szilveszter.

December 31. Az év utolsó napja a számadások ideje. Elkészítettem az év bibliográfiáját. Ebben az esztendőben is hetet-havat összeírtam. 58 tételes a listám (az újraközlésekkel és a rám való hivatkozásokkal együtt). Ez az 58 tétel nagyon sok: még mindig nem lankad bennem az életkedv, az élet akarása, a schopenhau- eri „őstevékenység", de a 2005-ös évet, azt hiszem, már sohasem szárnyalom túl: akkor 78 tétel szerepelt a bibliográfiámban. A legfontosabb két mutató aránya: az első közléses verseim száma 2005-ben: 18, 2006-ban: 9; önálló kritikák a könyveimről 2005-ben: 9, 2006-ban: 11. A verstermelés 2006-ban tehát csak fele a 2005-ösnek, a recepcióm viszont 2006-ban két kritikával nagyobb. S nem akármilyen két kritikával: új nevek a gyűjteményemben: Borbély Szilárd és Kemsei István. De ha ideszámítom azt a két esszét (tanulmányt?) is, amelyeknek csak a létéről tudok (még nem jelentek meg, Bányai János és Angyalosi Gergely írásairól van szó), akkor elmondhatom, hogy a 2006-os évben a kritikai recepcióm száma igazi áttörés. A kérdés csak az, hogy hová? Hová törtem át? Mire jó ez az egész hajsza?

35