Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 12. szám - Vári Attila: Damaszkuszi fordulat
hallanod kell. Egy férfit adnak ágyról ágyra az asszonyok, megsúgva egymásnak, hogy pompás szerető, barátnő barátnőjének ajánlja, de a természet rendje szerint az egyik barátja lehet a másik ellensége, így senki sem marad ki. Fizetnek is rendesen férfias szolgálataiért, s azért ment fel az ékszerészeknél a gyémánt ára, mert kis helyen elférő vagyonnal fog megszökni innen. S ez a hívünk azt mondta, hogy felismerte a csábítót, bizonyos Don Juan személyében, aki egyszer, Madridban jártában, őt magát is megkörnyékezte lánykorában.- Don Juan? - kérdezte rémülten a főpap, aki hallott az örökkön bujálkodó szörnyeteg viselt dolgairól, akit asszonyok hada pénzelt a Német-Római Szent Birodalom minden városában, de még a Brit-szigeteken is, s akit évek óta köröztetett a Szent Inkvizíció. De most félve, hogy barátja, az abbé, rájöhet arra, hogy a csalhatatlan tudós hírében álló hercegérseket rútul becsapták egy hamisított levéllel, a talmi plakettel, az ablakhoz lépett, hogy riassza a testőrséget. A Törvény Háza ablakai magasabban voltak a várfal tetejénél, s az érsek, az alanti tájra pillantva, egy vágtató lovast látott távolodni a várostól. Szőke fürtjei lobogtak a szélben, s jobb kezét magasra tartva valakinek éppen búcsút inthetett, csak fél kézzel tartva a kantárt. Az érsek lepillantott oda, ahová az integetést szánhatta a menekülő, és beleszédült a látványba. A falakon százával álltak az asszonyok. Terhesek és vékonykák, fiatalok és ékesebbek, mindenik kendőjét lobogtatta, és az alkonyi fény aranyában, koruktól és termetüktől függetlenül, s a belsejét valami földrengésszerűén megrázó, hirtelenül jött szenvedély következményeként, mindeniket kívánatosnak látta az érsek. A Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrend miatt, amelynek előbb csak egyszerű közkatonája, végül Nagymestere lett, nem volt soha gyakorló pap, nem hallgathatta végig a gyónások ezreiből áradó tagadását annak, amit szűzies életmódja szerint hitt. Házastársi kellemetlen dologként gondolt arra mindig, amit az asszonyok az ágyban kénytelenek éjszakánkét eltűrni férjeiktől. Hogy aztán, az ezer integető asszony látványa miatt hirtelen ráébredjen arra, ez nem lehet igaz. Aztán sugallatot kapott, hogy ezeket a titkukat felfedő nőket mind-mind megkaphatná ő is. És akár, ahogy egy túltengő étvággyal lakmározó látványa éhséget kelthet, megkívánós étvágyat gerjeszthet a jóllakottban, még olyanban is, aki még csak nem is szereti a szeme előtt elfogyasztott ételt, Clementinus érsek nem egyetlen asszonyt, hanem a nőt kívánta meg, azt a tömeget, az összest együtt és külön-külön is. Irigység és féltékenység nélkül, az asszonyok egymásba kapaszkodva intettek búcsút a szerelemnek, annak a fajta szerelemnek, amelyet az érsek, aki komolyan vette a cölibátust, a szüzességi fogadalmát, nem ismerhetett meg soha. Szörnyű fájdalmat és megalázottságot érzett, s mint egy eszement elindult, hogy végtelen köreit járva, boldogtalanságára ébredve, rátaláljon a testre. O, aki a szellem tüzének hitte magát, hamulétének pernyéjében megérezze a lelkét burkoló húson keresztül a mindent elégető hiányt, az asszony hiányát. 22
