Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 12. szám - Jónás Tamás: Tíz év után; Teremtődésem verse; Elmúló tudás: versek
Jónás Tamás Tíz év után Sajnosok maradtak. Szárazuk, mint a perec. Lidércek hozzájuk. Nehéz ruhában. Szép vagy, amikor másokat szeretsz. A szemedben örökre balatoni nyár van. Emlékszel. Tihany. Siófok, part és eső. Mogorva búcsúzás. A kezed beszélt. Erősödő szívemből így bukkansz elő. Fel-felidézem magamnak ezt a veszélyt. Végük a szavaknak. A hiányunk beszélt. Együtt boldogtalanul, akkor már külön sem. Elszabadult vonzalmunk a fagy sorvasztja ma. Reggelente jól figyelem magam a tükörben: látszódik még kék számon piros szád nyoma. Teremtődésem verse Sikítva állt össze a széttörött pohár. Az egy farkú kitört a langyos petesejtből. Bátor éhesség lett az állandó talán. A szomszéd házak szélmocskolta, kormos oldalán igénytelen gráf fűiként jelent meg a szent öl. Mikor a tavakra rácsukódtak a partok. A szempillák kihullottak, a víz melletti fák. A holdak, mint kopaszra nyírt, besorozott tarkók, ragyogták be a kicsomagolt pinceéjszakát. Már hallgatni tanultam. Megidézett csendben ücsörögni, dombtetőkön. Napra várni szélben. Már úgy törődtem magammal, mint fáradt idegennel, ki meg se szólal, megjelenik, tekintettel kérlel. Arra ügyeltem csupán, hogy semmim ne remegjen. Ötéves lehettem. Már egy kicsit szerencsétlen. 13
