Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 11. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT HATÁR GYŐZŐ - Nekem egy egész városom van, „akit” szerethetek
rukciót a rendezőtől, csak ennyit: menj és keress magadnak valahol egy helyet. Én pedig előre megmondtam, hova fog leülni. Oda ült le. Az építészet és a színházi játéktér tulajdonképpen egy átfordított helyzet. Kapok egy darabot, és ahhoz kell díszletet vagy színházi játékteret tervezni. Nagyon érdekes, mert csak azt tudom, hogy egy történet itt már megtörtént. Ám azt nem tudom, hogy milyen térben. Nekem kell kitalálni azokat a tereket, ahol a szereplők mozgása törvényszerű. Ha építészként tervezek, akkor itt nekem csak elképzeléseim vannak, meg szegény páciensek, akiket faggatok, megpróbálom elképzelni, hogy ők hogyan fognak élni ebben az általam kreált házban. Ha itt törvényszerű a mozgásuk, akkor még öt év múlva is visszaköszönnek az építésznek. Megbukott egyszer egy előadás a rossz színpadterven. Az egyik leggyönyörűbb magyar dráma. Ezért is hálás vagyok a színháznak, mert lehet, hogy soha nem olvastam volna el Weöres Sándor Kétfejű fenevadát. Zseniális darab, Nobel-díjra érdemes! Kár volt érte annak idején feljelenteni a szerzőt.-A kerek évforduló jegyében az idei évadban Kecskeméten is bemutatták, és nálunk is megbukott.- Tudok róla. Megbukott a Vígszínházban is. Végül aztán Pécsett létrejött Szőke István rendezésében egy sikeres bemutató. A játékteret én terveztem. Amikor végigolvastam a darabot, arra jöttem rá, hogy olyan pörgő az egész, mint egy film. Nincs lehetőség a hosszas várakozásra, mindennek mozognia kell folyamatosan. Használtam a forgószínpadot, amikor az egyik rész lejátszott, abban a pillanatban már fordult be a másik, és ebből egy intenzív pörgés lett. Akkora siker volt, hogy a színészek petíciót küldtek a fenntartónak, hogy ezt a darabot szeretnék havonta legalább egyszer játszani. Ilyet nem hallottam azóta sem, hogy a színészek a saját örömükre repertoárban akarnak tartani egy előadást.- A nagyon is sikeres egyetemi pályafutásodat sommásan „elintézted" beszélgetésünknek egy korábbi szakaszában. Tényleg szakmai hanyatlásnak fogtad fel, hogy a tanítást választottad?- Természetesen fontos része volt az életemnek az egyetemi működés. Pontosabban: az egyetem nem, csak az oktatás. A legbüszkébb arra vagyok, hogy létrehoztuk a doktori iskolát a semmiből. Ma már ott tartunk, hogy nem hiszem, hogy rajtunk kívül Magyarországon van még egy másik olyan doktori iskola, amelyik a Harvard Egyetemmel dolgozott volna együtt a posztgraduális képzésben. És mi voltunk a jobbak.- Professzor emeritus vagy. Van még élő kapcsolatod az egyetemmel?- Az egyetemen a „Komplex tervezés" című tárgy teljes körű gondozója vagyok. Érdekes együttműködést alakítottunk ki Farkas Ádám szobrászművésszel, a Képzőművészeti Egyetem professzorával, akinek a tárgya „Szobrászat épített környezetben". Az építészhallgatók által tervezett építészeti környezetet, építészi alkotások terveit megismerik a szobrászhallgatók, és javaslatot adnak, hogy hová és milyen plasztikákat akarnak alkotni. Az építészeti terveket és a szobrászhallgatók plasztikáit közös kiállításon mutatjuk be és értékeljük. Minden pecsétes papír nélkül folytatjuk majd' egy évtized óta ezt a munkát. Ezenkívül a doktori szigorlatok és doktori eljárások bírálójaként veszek részt a doktori iskola munkájában. Most leszek 75 éves. Az embernek rettentően sok olyan dolga van, hogy na, majd ha nyugdíjas leszek, ha majd lesz időm. Soha nem fogom tudni teljesíteni azt, ami emögött van. Végre mást is kellene csinálni már. Igenis, unatkozni is szeretnék!- A rólad készülő portréfilm kapcsán végigjártad az általad tervezett épületek többségét. Látod-e teljesülni az épületeiden, hogy szépen öregednek, vagy vannak-e hiányérzeteid? 123
