Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 10. szám - Pósa Zoltán: Egy bolgár vallomásai

tünkbe, azt is bizonyítván, hogy egymástól egészen távoli világok mendemondái mennyire hasonlóak, kivált, ha a tudatos írói paletta mitológiai irányba teljesíti ki a történetet. Ebben a vérfagyasztóan groteszk horrormesében az olvasó számára kiderül a sámsoni erejűnek gondolt, hadirokkantnak vélt, háborús hősként tisztelt trafikosról, hogy vele született csúf testi hibája miatt biceg. Nem Sámson hát, csak egy szomorú, füllentős faun. Az ókori komédiák kacagó-zokogó maszkját idézőn egyszerre sírunk és nevetünk az egykori apáca, a fasiszta kommunizmus üldöztetéseitől mosónővé deklasszálódott Anasztázia sajátos deflorálódásá- nak történetén is. A horror és az idill szintézisét valósítja meg az Apám ezüstfelhőket álmodott című hosszúelbeszélés, amelyben a Mennyországból a bolgár nagymama, és a híres kispesti halottlátó asszony figyelmeztetik az elbeszélés főhősét az elkövetkező borzalmakra. Úgy is lesz, a halottlátót a kommunisták kékcédulás győzelme után Kistarcsára internálják, és elállamosítják a bolgár apa, magyar anya és a család megélhetését biztosító kis boltot. A címében is ordítva kegyetlen, a korábbi kötetnévadó Farkasüvöltés - kutyavonítás, a halál és a gyász hétköznapi borzalmát megidéző novella, a székely népballadák húsba, csontba vágó vadságával jeleníti meg az államszocializmus bulgáriai hétköznapjait. Kisregénybe foglalt, egyetemes ívű panorámakép az Umnata! Avagy a boldogság öt feltétele című hosszúelbeszélés. Az író egy hivatalos és szegényesen nomád bolgár út során idézi meg a sokat szenvedett, velünk sokban rokon fátumú, sokak szerint vérrokon bolgár nemzet történelmét a török elnyomástól, a több rendbeli hamis és valódi felszabadulásokig. E látomássorozatra teszi föl a koronát Doncsev Toso bolgár nagyapjának öt bölcsessége az élet értelméről: a tiszta lelkiismeretről, az egészségről, az anyagi boldogulásról, a hivatásról és a családról.

A műfajilag, nyelvileg összetett kötet esszéinek tiszta narrációjú, novellisztikus tónusa és a bolgár-magyar polgári intellektuel világos életfilozófiája kapcsolja össze az irodalomtörténeti, politológiai esszéket, a szakkritikákat a par excellence szépirodalmi művek makrokozmoszá- val. Az Örkényi groteszk tónusában idézi föl Doncsev Toso egy régi konferencia hangulatát, amelyen a bolgár irodalom nagyhatalmú, ám feledésre ítélt sematikus alkotói, Mladen Iszaev és Sztojan C. Daszkalov dühöngve szembesülnek azzal, hogy kimaradtak A bolgár irodalom kistükre című Juhász Péter-kötetből. Kicsit tallózva az esszék között arra is választ kapunk, hogy miért tolmácsolta leghitelesebben Nagy László a bolgár líra óriásait? Azért, mert a magyar népköltészet, a magyar mítoszok olyannyira egy tőről fakadnak Nagy László költői énjével, hogy általuk a bolgár mitológiának is egyenesen a szívébe költözhetett úgy, mintha mindig is ott lakozott volna.

(Napkút Kiadó, 2014)

109