Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 10. szám - Büky László: Karinthygroteszkek nyomában
Büky László Karinthy-groteszkek nyomában 1. Karinthy Frigyes a Parnasszus Beketowban - A szellem artistái az artistaszellem színterén című írásában kortársait mint cirkusztársulati tagokat mutatja be „kinek-kinek legismertebb képessége szerint" kiosztva az egyes szerepköröket. így például „Herczeg Ferenc mint műlovar fogja lovagolni a »magas iskolát«"; „Babits Mihály okarinaművész lesz, aki ezen az egyszerű hangszeren orkesztereket játszik"; „Kosztolányi Dezsőnek, a ragyogó stílművésznek, a légtornász nyaktörő szerepét szántam"; „Reinitz Béla medvetáncoltató" é. í. t. (Karinthy 1934: 33). Karinthynak egyébként éppen a Cirkusz című novellája a clownszerep ábrázolása (Szabolcsi Miklós 1974: 5, 82-5). A novelláról - amelyet a novelláskötet legjobbjának tartott - Kosztolányi a Nyugatban leírta, hogy a novella főhősének „[...] légtomász-mutatványokat kell produkálnia, álomban, élet és halál peremén, hogy egyszer végre, cserébe a tréfáiért, a szíve mélyéből hegedülhessen is" (Kosztolányi Dezső 1915:1, 460). Karinthy ironikus célzásai bizonyára erre is, valamint Babits, illetőleg Kosztolányi költői nyelvének stílusára is vonatkoznak, amint közvetve jelzi is: az okarina mint hangszer Tóth Árpád (1916) Rímes, furcsa játék című versének nevezetes rímét is fölidézik (okarina — soka rí ma) a kijelentés az „egyszerű hangszer" és az „orkeszterek" ellentmondó volta mellett. Karinthy bizonnyal Reinitz beszéd- és előadásmódjára is utal. Ignotus Pál leírja, hogy a Flatvany Lajos által bérelt lainzi kastélyban (a Hermes-villában) „a gőzkazán mellű Reinitz Béla" félóra hosszat mennydörögte, hogy mi minden van József Attila egyik versében: „[...] elcsuklott a hangja, valami sistergős pianissimo szopránba fordult, mint általában, amikor már nem bírta basszus fortissimóval" (Ignotus Pál 1989: 136-7). Nagy Endre (é. n.: 107) azt mondja el, miként készített föl a zeneszerző egy „tanulatlan külvárosi énekes"-t Ady-dalai előadására: „Folyton állati üvöltések törtek ki a zongoraszobából. De meg kell adni, nem Papp Jancsi [az énekes] üvöltött, hanem Reinitz Béla. Rekedt hangján bömbölt, ököllel verte a zongorát, toporzékolt, a haját tépte [...]". A zeneszerző nagyváradi előadásáról így ír Tamási Áron (1936: 3): „Kezdte a medve puha és lusta erejével, énekelte is a verset, s közben borzolni kezdte szőrét a medve, míg végül egy öregedő oroszlán ült a zongoránál, aki visszafiatalodott idegekkel és a rekedt erő meg-megáradásával idézte fel a régi buja, zsákmányos időket: magát és annak az időnek lomha, díszes fejedelmét." Reinitz Béla egy tucat József Attila-verset zenésített meg, ezek között van a Medvetánc is, amint Reinitz műjegyzéke tanúsítja (Fejes György 1969: 305), e jegyzékben Medvetánc kézirata 1940-re van keltezve és József Attila más verseinek megzenésített verseivel együtt szerepel, vagyis maga a kompozíció nem feltétlenül egyidejű a kézirattal, amelyből kettő ismeretes. József Attila verse először a Külvárosi éj című kötetében jelent meg amely 1932. október 20-án jelent meg (Stoll Béla II: 148; 543-4). Karinthy 1934-ben nevezi medvetáncoltatónak Reinitz Bélát, aki szintén rendszeresen járt a New York kávéházba (Konrádyné Gálos Magda 1965: 21). 94
