Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 10. szám - Beke József: Bonyodalmak az Arany-versszövegek és magyarázatok körül

Igen furcsa, sőt nevetséges tévedés a következő: Toldi Bencének mondja: (Toldi estéje I. ének 40. vsz.)

Pincémben tekerd ki a bedagadt csapot S hozz öreg bort, attól ifjú kedvet kapok

Az ErtSz. a kiteker igét így értelmezi: 'tekerve, nagyobb erő kifejtésével forgatva kivesz, kiránt vmit'. Csak el kell képzelni, mi történik, ha Bence nem kinyitja, hanem nagy erővel kirántja a csapot a hordóból.

Ugyancsak tévesnek tartom a következő idézetben a kelletlen szó értelmezését. Emlékezzünk a Toldinak arra a jelenetére, amelyben Toldi György az öccséről érdeklődik anyjától: „Hát a másik hol van?" Toldiné válasza:

„Szénát hord szegényke künn a béresekkel,

Hívatom de György úr ezt rikoltja: „Nem kell!"

Erre következik: lm azonban kelletlen, hívatlan

A fiú betoppan; szive égő katlan (Toldi II. ének 8. vsz.)

Furcsa, hogy az ErtSz. ennek az idézetnek a kelletlen szavát csak így értelmezi: kelletlenül. Az rendben van, hogy magát a kelletlen szót pedig így: 'teherként elviselt, elvégzett, nem tetsző pl. munka', tehát amolyan ímmel-ámmal való cselekvés. Csakhogy ha ezt az értelmezést visszatesszük az idézetbe, az nincs rendben, mert ennek ellentmond már csak a „betoppan" kifejezés is, hiszen aki kelletlenül mozog, arra nem mondjuk, hogy betoppan. Itt a fiatal Toldi Miklós lelkiállapotára nem a kényszeredett, „nem tetsző" cselekvés, hanem a fojtott düh jellemző, hiszen előzőleg „hé parasztinak nevezték. Bizony itt a kelletlen szónak nem a mai, hanem a régi nyelvben használatos, eredeti jelentése van jelen, ugyanis a kell szó fosztóképzős alakja ez, azt jelenti: 'akkor, amikor nem kell', tehát váratlanul, és ezt megerősíti mellette a „hívatlan" szó is.

Zrínyinél ugyanilyen régi értelmezésű fosztóképzős szóalak fordult elő, amikor olyasmit ír, hogy a jó hadvezér véletlen találja az ellenségét. A véletlen szó mai értelmében ez a hadvezér tájékozatlanságát jelentené, hiszen nem tudja, hol az ellenség, csak véletlenül talál rá. De Zrínyi is a régi értelemben használja: 'akkor, amikor az ellenség nem is véli', tehát váratlanul.

Gyakran az az érzésem, hogy az ErtSz. szerkesztője nem vette figyelembe azt, hogy Arany jártas volt a századokkal előbbi magyar nyelvhasználatban, és ezt a tudását, vagy legalábbis a régi nyelv iránti érzékét, vonzalmát tudatosan felhasználta azokban az epikai műveiben, amelyek a múltban játszódnak, tehát tudatosan archaizál. Mondhatni: élvezettel alkalmazza a régi nyelv elemeit, otthonosan mozog körükben, főként az elavult szóalakokat illetően, amikor ezt írja a Buda halálában: „Etelének is vűn* hírt Hilda futára" (XII. ének 48. vsz.), majd ezt a jegyzetet fűzi hozzá: „*Vűn. Vive. jogos régi forma". A. J. (Ma már az ő jegyzetét is meg kell toldani a mai vitt szóalakkal, hiszen a vive is elavultnak tűnhet.) Ugyanígy örvendezik egy másik jegyzetében, amikor ilyen szót használhat versében: „Esdőleg. Régi szép szó."

Ugyanúgy, mint Katona a Bánk bánban, ő is két nyelvi rétegből merít, amikor a régi kor nyelvi hangulatát festi: a régi nyelvből és a népi, illetve tájnyelvből.

Lássunk két példát arra, hogy az ÉrtSz. tévesen értelmezi Arany kifejezését, mert nem veszi figyelembe, hogy a költő a régi korhoz igazította itt most nem a szó alakját, hanem a jelentését. Emlékezetes jelenet ez a Toldi III. énekében, közvetlenül Miklós gyilkosságba esése előtt:

87