Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 10. szám - Novák László Ferenc: A magyar településrendszer hungarikuma
lyása volt a Koháry földesúri családnak, nem történt meg a lakosság jobbágysorba süllyesztése. Viszonylagos békesség honolt a földesurak és a városi közösség között. A város megfizette a földesuraknak az adót, hozzájuk cenzuális viszony kötötte. Valóságosan a „nemes tanács" irányította a város életét, amelyet azonban nemcsak a földesúr, de a vármegye is felügyelt. A mezővárosi tanács továbbra is a kommunitás, nem pedig a földesurak érdekeit szolgálta, jóllehet a függőségtől nem tudták elhatárolni magukat. Hasonló volt a helyzet Nagykőrösön, de itt a mezőváros kedvezőbb állapotba került. A körösi földesurak is eszmei birtokot mondhattak magukénak, s ennek következtében nem vehették követlen birtokukba a várost, nem bomlaszthatták szét a mezővárosi autonómiát. Nagykőrös előnye abból is származott, hogy homogén református kommunitás volt, s a város tanácsában többségében olyan armalista kisnemesek foglaltak helyet, akik képesek voltak megoltalmazni a jobbágyjogú közösséget a jobbágysorba süllyesztés veszedelmétől. A mezőváros megőrizte cenzuális jogviszonyát, egy összegben fizette meg úrbéri járandóságait a földesurainak. Kecskeméten is próbálkoztak a földesurak, de Nagykőröst érte különösebb támadás a város felét birtokló Keglevich család részéről. Az „ex usu" és „ex jure proportionális per" eredménytelensége belátásra késztette a földesurakat Nagykőrösön, hogy a felsőbb hatalom sem látja érdemesnek a jó teherviselő, adózó mezővárosi közösség felbomlasztását, a földesurak végül lemondva ősi javaikról, eladták jussukat a városnak. Ez lehetővé tette a nagykőrösiek számára a redempciót, az önerőből történő megváltakozást az 1810-1820-as években. Kecskemét is képes volt függetleníteni magát földesuraitól, a redempcióra 1834- ben került sor. Nagykőrös - miután az 1817-ben megalkotott városi szabályrendelet-gyűjteményt a vármegye jóváhagyta - szabadalmas város lett, s Kecskemét is ebbe a kiváltságos helyzetbe került, jóllehet a mezővárosi közösség a szabad királyi városi cím elérésében látta küzdelmük eredményét. A két város - tehát -, mint cenzuális helység, a földesurak képviselője, „reprezentánsa" volt egészen a XIX. század első felében megkezdődött örökváltságig, a szabadalmas városi rang elnyeréséig. Nemcsak földesúri hatalmat gyakorolhattak, de - Nagykőrös esetében - földbirtokos is volt a nemes tanáccsal rendelkező mezővárosi közösség. A tekintélyes pénztőkével rendelkező körösi mezővárosi tanács rendszeresen hitelezett eladósodott kis- nemesi famíliáknak, így a szabolcsi Tolcsvay Bónis és a felvidéki Podhragyay Podhradszky családoknak. Tolcsvay Bónis Mihály 1748-ban vett fel 300 forint kölcsönt, amit viszont nem tudott visszafizetni határidőre, és adóssága fejében kénytelen volt átadni fedezetül 1775-ben a Szabolcs vármegyében fekvő Tét nevű falut Nagykőrös városának. Kőrös mezőváros ezáltal két örökös és három szabad menetelű jobbágy és egy zsellér, összesen 1 V4 jobbágytelek, sessio birtokába jutott. Mivel a család fizetésképtelen maradt, az adósság arányában vásárolta meg 1832-ben a magisztrátus a Bónis família részét a Nagykőrös és Kecskemét között fekvő Borbásszállás és Szentkirály pusztán. Podhradszky György is fizetésképtelensége miatt volt kénytelen lemondani a Karcag mellett fekvő Hegyesbor pusztájáról, de mivel az igen távol fekszik Nagykőröstől, ezért a körösi magisztrátus felajánlotta azt vételre 1748-ban Karcagújszállás mezővárosának.11 A XVIII-XIX. századi viszonyokat tekintve Kecskemét és Nagykőrös jogállása köztes állapotú a szabad királyi városok és a közvetlen földesúri függőségben lévő mezővárosok között. Mint „szabadalmas város", a jászkun és hajdú kiváltságos helységekkel vehette fel a versenyt, sőt - mivel önerőből voltak képesek megőrizni autonómiájukat a XV. századtól, testületi kiváltság birtokában nem uniformalizálódtak -, szervezettség tekintetében 11 Novák László, 1978.104. 64
