Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 1. szám - 110 ÉVE SZÜLETETT TÓTH MENYHÉRT - Tóth Menyhért: levelek, vallomások: közzéteszi: Sümegi György

- Említette már máskor, sőt kifejezetten hangsúlyozta, hogy a szín, forma és szerkezet mennyire összetartozó fogalmak. Miért tartja ennyire fontosnak ezt a kérdést?- Mert a teljes egység csakis ezeken keresztül jöhet létre a műben.- A színnek milyen szerep jut ebben?- A lehető legtöbb... Ha közelíteni akarok a látvány mögötti lényeghez, szerintem egyre világosabbá kell tennem a színeket. Ehhez, persze, mélyen át kell élnem valamennyi árnyalatot. Tudja, én miként vagyok ezzel? Minden szín rám szól, panaszkodik, követel, mintha mondaná: „Miért nem használ engem?"- Széles körben köztudott, hogy ön mennyire imádja a világos, ám mérsékelten visz- szafogott színeket. S hogy mennyire kerüli, szinte irtózottal a markáns színeket. Miért?- Ha nem így lenne, nálam visszalépést jelentene ez. Előre menni ugyanis azt jelenti: közelíteni a fehér ragyogáshoz. Létrehozni azokat a lehető legfehérebb képeket, amelyekben ugyanakkor a sokszínűség van jelen. A gyöngyház például közelít a fehérhez, gazdagítja azt. A kék meg legmesszebbre visz el; szerintem az időtlenség színe.- Mi az, amit a legfontosabbnak tart festés közben?- Átélni, amit csinálok: a teljes azonosulást. Főként annak érdekében, hogy sikerüljön „kihozni" a dolgokban rejlő feszültséget. (...)- Tóth Menyhértet mindenki úgy ismeri, mint aki szenvedélyesen, emberi tartalmat akar adni műveinek. Mi az, ami ebből a szempontból a leginkább foglalkoztatja, ami szinte soha nem hagyja nyugton? Van ilyen dolog egyáltalán?- De mennyire van! Az elsősorban, hogy tulajdonképpen mire lenne - pontosabban mire van - szüksége a ma emberének ahhoz, hogy bonyolult és sok-sok veszélyt hordozó korunkban minél erőteljesebben megkapaszkodhasson.- Megtalálta a választ a kérdésére?- Úgy gondolom, nyugodtan igennel felelhetek. Vagyis: a ma emberének egy olyan pozitív statikára van szüksége, amibe időtől és tértől függetlenül bármikor belekapaszkodhat. Ez pedig nem más, mint a létező dolgok összessége, egésze. Ha az ember ennek láttán otthon van a világban, vagyis teljes egészében átérzi a valóságot, akkor elfelejtheti a rá váró veszedelmeket.- Ez egyben nyilván azt is jelenti, hogy nem lehetünk közömbösek.- Teljesen így van. De ehhez hozzáteszem, hogy - maradjunk most csak ennél - nem engem, téged vagy őt kell néznem, ha az emberről szólok, ha az emberre gondolok, hanem az általánosan emberit mindig. S ez minden másra - tárgyakra, jelenségekre is - érvényes.- Művei és egyéb megnyilatkozásai egyaránt az emberiességet sugallják. Ezt programszerűen választotta talán?- Erre azt tudom mondani, hogy nem humanistának, hanem humánusnak kell lennünk. Vagyis: minden idegszálunkkal és minden pillanatban mélysé109