Forrás, 2014 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 9. szám - Buda Ferenc: Ha csak estig: vers
sikerét is éli kudarcként. Sötétre avul az önarckép. Fogy a fény. Meg túl sok a cécó. Várjuk, mire fut ki a végszó. Veres alkony száll le a házra, de az üdvösség elodázva. Hetvenen túl, nyolcvanon innen kusza bajszom megpederintem. Fanyarul kanyarulnak a strófák. Hova, meddig tart e valóság? Megy-e még a parázzsal a játék, ha a hév vas a markodon átég? S: mit visz a múlt? Mit hoz a holnap Magamért, jaj, mást ne okoljak! Hisz tudom én, nincs olyan angyal, aki megbékítne magammal. Ha megérem, tán vigaszágon e veremből felvisz az álom. Hetvenen túl, nyolcvanon innen ami volt s van, körbetekintem. Favirág hull, szirma lehamvad, de kikelnek alatta a magvak növekedve és sokasodva. Ne siess hát. Várj a sorodra, s vélt sebeid már ne vakarjad. Cseperednek a kicsi sarjak, s ni: a gólyák hogy kelepelnek! Hol a társad? Itt van: öleld meg, s a rigóknak lesd ki a röptét, ha csak estig tart az öröklét.
