Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 11. szám - Staar Gyula: Simonyi Károly veszít

tója volt. Keszthelyi Lajos akadémikus, aki abban az időben Simonyi Károly fiatal munkatársa volt, így emlékezik erre az időszakra:

„Miután Simonyi professzort a (KFKI) Forradalmi Bizottsága elnökévé, Erő Jánost titkárává megválasztottuk, békésen hazamentünk és reméltük, hogy hamarosan visszaáll a szokott rend és nyugodtan folytathatjuk munkánkat. Hogy ez így legyen, a KFKI-t és esetleges atrocitásoknak kitett munkatársait semmi baj ne érje, Simonyi professzor Mérey Imrével többször felgyalogolt vagy motorral felment Csillebércre. Nekik is köszönhető, hogy a KFKI minden vagyona sértetlen maradt, minden exponált személy védelemben részesült.

Akkor még nem gondoltunk arra, hogy a sok munkáért, törődésért, mások segítéséért nem köszönet, hanem üldözés vár Simonyi professzorra. Máig fájó sebet ütöttek rajtunk a KFKI pártszervei. 1957 végén Simonyi-ügyet kreáltak és Simonyi professzort elmarasztaló határozatot hoztak: igazgatóhelyettesből osztályvezetővé minősítették vissza. O a minden alapot nélkülöző megaláztatást nem tudta és nem is akarta elviselni, lemondott állásáról, névtábláját összetörte. Mi egy hideg, sötét decemberi délutánon szomorúan néztük, amint egy autóban elhagyta kedves munkahelyét és szeretett munkatársait. A KFKI-ba soha sem tért vissza. A Műegyetemen folytatta munkáját." [1.]

Simonyi Károly úgy érezte, műegyetemi tanszéke, az oktatómunka biztos hátteret ad majd, hiszen előadóként is kiváló volt. Diákjai rajongtak érte, neki pedig számos, jobbnál jobb ötlete támadt, miként szélesítse tudáshorizontjukat. Például, igyekezett Németh Lászlót rábeszélni arra, hogy tartson előadásokat műegyetemistáknak a természettudományok történetéről, azok egymásra hatásáról. Simonyi Károlyt a fizikus Németh Judit ismertette össze édesapjával. Erre így emlékezik a ma már akadémikus asszony:

„A beszélgetés elsősorban Apu és Károly között zajlott. Úgy tűnt, a két azonos felfogású férfi gyorsan egymásra talált. Édesapámat nagyon érdekelték a természettudományos eredmények, hiszen már a harmincas évek elején az általa írt Tanú című folyóiratban beszámolt Eddington új könyvéről, s túl volt már a Galilei drámájával kapcsolatos kutatásain, s akkor a Bolyai-kérdés foglalkoztatta. A közös érdeklődés a két férfit közel hozta egymáshoz... Károlyt már akkor foglalkoztatta a fizika kultúrtörténete, édesapám pedig a Négy könyv című tanulmánygyűjteményébe akarta szintézisbe foglalni a tudományok kölcsönhatását." [2.]

Simonyi Károly terve azonban, hogy író barátját és a műegyetemi fiatalságot összehozza, nem vált valóra. Lássuk, miért nem.

Németh László Simonyi Károlynak

Kedves Károly! Sajkod, 1963. szeptember 1.

Néhány napja találkoztunk, de annyi minden ért, olyasmiket tudtam meg azóta - hogy helyesebbnek tartom, ha Sajkodot nem hagyom el többet, s nem megyek ki abba a mérgezett levegőbe. 1958-ban egyszer már erre az elhatározásra jutottam - de akkor egy év után feladtam. Most úgy hiszem, állhatatosabb leszek.

Ez persze azt jelenti, hogy az előadásokat sem tarthatom meg. Úgyhogy, ha le kell fúni, jobb, ha egészen lefúvod - ha eztán kéne, mint mondtad, bejelenteni, hallgass róla. Én sajnálom a legjobban, hogy így történt. De az állapotom nem olyan, hogy egyhamar munkára képes legyek.

Az előadástervből annyi hasznom volt, hogy egyszer-kétszer Veled lehettem. - Móricz írta egyszer s épp velem kapcsolatban, hogy a legnagyobb öröm: a rokon gondolkodás. Egy rokon gondolkodású (s nem a mi gondolatainkat visszamondó) ember - megerősít bennünket önmagunkban. A Te társaságodban mindig ezt az erősséget érzem. Ha le-lejöt44