Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 9. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT SCHEIBER SÁNDOR - Barna Gábor: Adatok egy barátság történetéhez: Bálint Sándor és Scheiber Sándor egymáshoz írt levelei, 1948–1978

(sic!) történetére vonatkozó hagyományokat - a képzőművészeti ábrázolásokat is kellően értékelve, - alapos tárgytörténeti jegyzeteket fűz a karaita Jehuda Hanaszi128 főművének meseelemeihez, feltárja a néphagyományok szerepét Mikszáth Kálmán, Kiss József és József Attila költészetében stb. s szerencsés kézzel József Attila néhány ismeretlen versét is felfedezi és kiadja. Mindezek alapján dr. Scheiber Sándornak „A magyar néprajz keleti kapcsolatai" c. tárgykörből való magántanári képesítéséhez szívesen hozzájárulok. Szeged, 1949. március havában DR. WALDAPFEL IMRE s.k. egyetemi ny. r. tanár Források Csongrád Megyei Levéltár VIII. 6. Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara, 448/1948-49. Irodalom Bálint Sándor 1948 Löw Immánuel emlékezete. Tiszatáj, 2. évf. 7/8. szám, 1948. július/augusztus 355-356. 1977 Ünnepi kalendárium I-Il. Budapest, Szent István Társulat 1981 Löw Immánuel emlékezete. In: A hagyomány szolgálatában. Összegyűjtött dolgozatok. Budapest, Magvető, 215-217. Bálint B. András 1982 A Vigilia beszélgetése Scheiber Sándorral. Vigilia 47 (1982) 11. szám november 823-827. Barna Gábor-Juhász Antal-Pusztai Bertalan 2004 A néprajz szegedi műhelye. Szeged, 2004. Csapody Miklós 2004a „A világban helytállani..." Bálint Sándor élete és politikai működése 1904-1980. Budapest, Korona Kiadó 2004b Bálint Sándor emlékezete (1981). In: „Nehéz útra keltem..." Beszélgetések Bálint Sándorral. Szeged, Bába Kiadó, 141-157. Erdélyi Zsuzsanna 2001 Bálint Sándor néprajztudósnak a szegedi nemzet szakrális néprajzát feltáró munkája és köz­kinccsé tétele. Magyar Örökség. In: Farkas Márta szerk. Magyar Örökség. Laudációk könyve 1995-1999. Magyarországért Alapítvány, Budapest, 2001. 288-291. Hídvégi Máté 2001 Scheiber Sándor irodalom- és néprajztudományi munkássága. Magyar Örökség. In: Farkas Márta szerk. Magyar Örökség. Laudációk könyve 1995-1999. Magyarországért Alapítvány, Budapest, 2001. 216-219. 128 Jehuda Hanászi (másként Háqádós, a szent, vagy röviden Rabbi, meghalt i. u. 219.) a Misna, magyarul Ismétlés ma ismert formájának egybeszerkesztője. 50

Next

/
Thumbnails
Contents