Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 7-8. szám - Kötter Tamás: Give me summer; Hibátlanok
taxiba, hogy különböző klubok nevét mondjam be a sofőrnek. A klubokból aztán túl későn - rendszerint reggel - értem haza. Majdnem mindennap délben vagy kettőkor, vagy valamilyen lehetetlen délutáni időpontban ébredtem fel. Azon a héten túl sok volt az alkalmi ismerős, akikkel a VIP- szobák meg klubok bárpultjainál, a vécében - két vagy három esetben a női vécében - ismerkedtem meg, ittam koktélt, az év borát, vagy csak egyszerűen túl sok sört. Túl sok sms-t küldtem éjjelente nőknek. Azt hiszem, egyikre sem kaptam választ. Emiatt túl gyakran voltam elkeseredett, bánatos és depressziós, ami aztán keveredett a már állandóvá váló másnapossággal. Azon a héten túl sok pornófilmet néztem meg, így az alvással töltött rövid időszakok is rémálommá váltak, izzadt hempergéssé, déli keléssel és szörnyű bűntudattal. Azon a héten majdnem minden este legalább tíz névjegykártyát osztottam szét kizárólag szoláriumbarna, topot viselő lányoknak, és olyan építési vállalkozóknak, akikről nem tudtam eldönteni, van-e pénzük vagy nincs. Azon a héten, ha éppen nem egy fontos vagy kevésbé fontos ügyféllel reggeliztem, vagy inkább ebédeltem, és nem az irodámban bujkáltam másnaposán, akkor délutánonként a konditeremben lógtam, ahol Csaba, az edzőm, a legújabb izomnövekedést serkentő tablettákat tömte belém. Szerinte legálisak. Szerintem nem. Ezeknek a tablettáknak meg a töménytelen mennyiségű koktélnak, az év ilyen meg olyan borának, vagy egyszerűen a sörnek a keveredésétől aztán a klubok VIP-szobáiban iszonyatos látomásaim támadtak. Péter elmesélte, hogy azon a héten, kedden vagy szerdán (szerintem szerdán), miután órákon át némán bámultam az egyik beach-partin a táncoló tömeget, minden átmenet nélkül elkezdtem üvölteni: „Mentsétek ki őket, könyörgöm, mentsétek ki őket! El fognak tűnni, így el fognak tűnni!" És azután megint: „Mentsétek ki őket, könyörgöm, mentsétek ki őket!" Máskor, lehetett akár ugyanez a szerda vagy csütörtök, egyszerűen elsírtam magam és női neveket kiabáltam, meg azt: „Nagyon kérlek, segíts!" Egy taxiban nem voltam hajlandó elárulni, hogy hová akarok menni, állítólag csak azt kiabáltam: „Csak el innen, csak el innen!" Kínos jelenet volt, bár én másnap, amikor már a harmadik szemtanú mesélte el a dolgot, azt mondtam, hogy ez félreérthetetlen jele az újrakezdésnek. Azon a héten, ha éppen el tudtam aludni, és nem valamelyik túlélőshow adásait vagy ismétléseit néztem a tévében, rosszakat álmodtam, hogy aztán kétszeresére gyorsult pulzussal ébredjek. Végül, ha késve is, de aláírtam a beadványt. Szóval én megtettem a kötelességemet, de állítólag elkéstünk, és ezért bizonyos engedélyek, hozzájárulások és egyéb, az ügy szempontjából fontos dolgok késedelmet szenvedtek, ami miatt meg ideges lett az ügyfél, és kártérítést követelt az irodától. Végül találtak a megbízási szerződésünkben valami apró betűs részt, amely szerint az iroda felelőssége erre az esetre nem terjed ki. Legalábbis ezt hitették el az ügyféllel. Most meg itt ez az ügyvéd az üvegfal mögött, biztonsági őrökkel, HR-me- nedzserrel, informatikussal, belépőkártya, mobil, mindenféle kódok és számítógép nélkül. 196
