Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 7-8. szám - Pólik József: Az én utcám

aludhattam, mert amikor kinyitottam a szemem, a nap utolsó fényei súrolták a háztetőket. Az egyre tömörebb sötétben ott állt előttem a vitrines diófa szekrény, mint egy robusztus kérdőjel. Hirtelen felültem. Te jó ég, gondoltam rémülten, nem tudok semmit az apámról. Ki volt ez az ember egyáltalán? Aztán egyszer csak mindent megértettem: az apám nem szeretett olvasni, kirándulni, televíziót nézni, ellenben imádott ebben az ágyban heverészni, órákon keresztül; este, amíg anyám olvasott vagy az oldalára fordulva horkolt, apám maga elé bámult, révedezett, s ami még valószínűbb: bámulta a koponyát a szekrényben. A koponya volt az ő tévéje, olvasmánya, mindene. Miért hazudott nekem? Miért nem mondta el, hogy...? Elvörösödtem; éreztem, hogy elönt a verejték. Te jó ég, gondoltam, hogy lehettem ilyen ostoba: el kell mennem azonnal ahhoz a romos házhoz.

185