Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 7-8. szám - Bene Zoltán: Viszonyok
karjai. Té fején turbán - amit az arcából látni lehetett, az szederjes. Zé és Ef szob- roztak az ágy mellett, bámulták a hullaszínű arcszeletet szótlanul.- Elütötte egy autó - világosította föl Ef Zét, megtörve a hosszú hallgatást.- Nem volt akkora szerencséje, mint nekem Pével - sóhajtott Zé.- Mert neked szerencséd volt Pével? - érdeklődött Ef. Zé legyintett. Hosszú, hagyjuk. Álltak tovább moccanatlan. A Té melletti öregember egyszerre felriadt a gyógyszeres szendergésből. Ugyanolyan ágyban feküdt, amilyenben Té, annyi különbséggel, hogy az ő ágyának mindkét oldalára fehérre mázolt vasrácsokat szereltek. Nyilván, hogy ne tudjon fölkelni - Zé nyomban átlátta a helyzetet. Nem volt nehéz: amint fölébredt, a bácsi azonnal megkísérelt kivergődni a vackából. Nem sikerült. Percekig kínlódott hiába. Kétségbeesetten emelte a tekintetét Zére:- Segítsen már, kérem, ki kell mennem vizelni.- Mi nem tudunk segíteni - jelentette ki Ef.- De hát bepisilek! - csattant föl az öreg. Ef a vállát vonogatta.- Szólni kéne a nővérnek - javasolta Zé bátortalanul.- Inkább te szólj - mondta Ef. - Én ismerem.- Ezt nem értem - akadékoskodott Zé.- Be fo-gok hu-gyoz-ni! Ef halkan, már-már súgva árulta el Zenek:- Láttam a nővért, mikor jöttem. A folyosón beszélgetett egy palival. Nem vett észre, szerencsére... Kúrogattam hajdan. Érted? Már a nővért... Zé sosem csodálkozott Ef nőügyein, ezúttal sem tette.- És nem ő dobott ki téged, hanem te őt? - tudakolta.- Nem értenek maguk? Süketek maguk? Összehugyozom magam, hát senki se segít?- Hát, ő adta ki az utamat, az mondjuk igaz - vallotta be Ef. - De azt nem mondhatom, hogy barátsággal váltunk el... Zé tudomásul vette, amit hallott, megkereste a nővért. Meg is lelte, ecsetelte neki a helyzetet. Az öregét.- Pelenka van rajta - közölte a fehér köpenyes, vörös hajú, erősen festett nő szenvtelen arccal.- Vagyis? - kérdezte Zé tanácstalanul.- Vagyis? Ne törődjenek vele! - biggyesztette le vérvörösre pingált alsó ajkát a nővér. - Majd este cseréljük a pelenkáját neki is, a többinek is. Nagy öröm, elhiheti... Zé elhitte. Visszabotorkált a kórterembe.- Nem tud segíteni.- Hát emberek maguk? Hagyják, hogy összehugyozzam magam? Istenem! Milyen emberek vagytok ti, he? Milyen emberek?!- No, nekem ebből elég! - kapta föl a vizet Ef, azzal se szó, se beszéd, elvihar- zott. Köszönni is elfelejtett. Zé álldigált még pár percig, a haverjába csöpögő oldatot figyelte meg a távozó csöveket. Mindegyikben gyanús színű áramlás. 165
