Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 7-8. szám - Nyerges Gábor Ádám: Sziránó színfónia: Sziránó és a blitzkrieg művészete

felé, hogy ő maga is ilyen) nagyjából úgy festett, hogy ötven-ötven százalék esély. Tehát majdnem Pavel a Batman. Ha például valahonnan, mondjuk a Jóisten, vagy akárki (maradjunk stílszerűek, és legyen akkor már a Mikulás) kegyéből lepoty- tyanna neki most még egy, azaz egy százalék, akkor az már ötvenegy lenne, és ő, konkrétan és megmásíthatatlanul ő, Pavel lenne a Batman. Ami azonban már olyan szinten lenne nonszensz, hogy sziklaszilárd meggyőződése által vezérelve gyorsan félre is hívta Ferit, megmondani, hogy legyen csak nyugodtan ő az, ő, Pavel tudniillik csak viccelt, nem gondolta komolyan.

így jött a kényszer, Sziránó ugyanis már egy éve, még Supermannak öltözve, a végül természetesen az isten szerelméért le nem vett, iszonyatosan szorító csizmában végigsajgott tavalyi farsangkor eldöntötte, azaz inkább tudta, sőt, sugalmát vette a nagybetűs életnek, pardon, Életnek, hogy jövőre ő lesz a Batman és punktum. Most akkor mi legyen? Tíz hónapnyi tervezgetés semmibefoszlása, az annyi, mint egy élet munkája. Építkezni a nulláról, ezt utálta. Építkezni a nulláról, ezt imádta. O már csak ilyen ellentmondásos gyerek volt, bárhogy is utálta. Meg imádta. Mindegy, belezavarodott.

És hát, mi legyen az ember, ha már (érezte, megint jön, jön a pulykaméreg, nagy levegő, belég, kilég, jól van, mehet tovább), ha már Batman egyszer nem lehet (enyhe nedves forrósodás a szem körül, de oda se neki, ne is foglalkozzunk vele), ha már egyszer a Ferinek kell még Batmannek is lenni (egy élet munkája!), hogy az isten (vagy hát, ami van) verje meg, szóval akkor mi a (még kimondani is utálatos - imádnivaló) második legjobb választás?

Ilyen elkerekedett szemeket még az életben nem látott. Visszanézett (pontosabban: vissza, fel, jobbra) a nagymamára, aki ezúttal sok egyéb munkaköre mellett leginkább tanácsosi, már-már kancellári minőségében képviseltette magát (meg hozott egy közepesen méregdrága doboz friss nápolyit is, hogy legyen olyan év, mikor ők is), visszanézett tehát, hogy látod, én megmondtam, nem fogják ezek érteni, a hülyék. A kancellár persze (Sziránó növekvő bosszúságára) viszont az istennek nem vette észre kisunokája tekintetét, mivel lelkes pásztázás- sal igyekezett bemérni vagy Erzsi néni (Erzsiké), vagy legalább EP (Elektromos Pulyka néni, bár neki csak Matildka) helyzetét, hogy aztán valamelyikhez, de azért persze, ha egy mód van rá, sokkal inkább az Erzsikéhez odamehessen és látványosan, emelt hangon és a legátlátszóbb, ripacs hamissággal gesztikulálva megkérdezhesse, hogy hova teheti ezt a kis semmiséget, amivel, úgy gondolta, hogy az egész Sziránó család nevében most ezúttal igazán hozzájárulnának az ünnepi alkalom végett, mire Erzsi néni minden jóindulatát és hátralévő (farsang lévén, már eleve igencsak fogyatkozó) idegtartalékát hadrendbe állítva a balra, mellettük álló, másfél méter hosszú, poharakkal, műanyag tányérokkal, szalvétákkal, süteményes, ropis és sós rágcsás dobozokkal, továbbá kétliteres üdítősüvegekkel dugigpakolt asztalra koppantana az éppen arra támaszkodó kezével, tessék csak ide rakni, Sziránó néni, mondaná már majdnem hihetően, úgy, mintha amúgy a lehetőségek egész, végtelen és kombinatív tárháza sorakozott volna fel Sziránó néni előtt a nyamvadt, és amúgy is csak kétszázötven grammos (tehát jóformán semmire sem elég) kis nápolyis zacskó elhelyezésére, mire az, még fiatalkora színházi élményeit felidézendő, nagyjából olyan látványos megle142