Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 7-8. szám - Podmaniczky Szilárd: Egy gerinctörténet

tak. Lejjebb vettem a hangot és ráfordultam a képernyőre. Közben bejött az ápolónő, hogy fölmérje az esti gyógyszerigényeket. Már csak én voltam ébren, a szobában sötétség, belefeledkeztem a meccsbe, teljesen kiment a fejemből, hogy kórházban vagyok. Kér-e még valamit?, suttogta az ápolónő. Egy sört, vágtam rá teljes természetességgel, mintha kocsmában, kivetítőn nézném a meccset. Na, gondoltam, gyógyulok.

Az utolsó napokban tudtam meg, hogy a szemközti épület, aminek mindennap percekig elnéztem az architektúráját, a proszektúra. Jeges hullakamra.

Eljött a nap, amikor visszakaptam a ruháimat, és visszaöltöztem civilbe. Nem tudtam megállni, hogy elmondjam az ápolónőknek, mennyire csodálom őket, amiért ezt a munkát végzik.

Noémi odalent várt a kocsival. Újabb 300 kilométer, de ezúttal nem a hátsó ülésen fekve. Elköszöntem az orvostól, akiről tudtam, az élettörténetem része lett.

És aztán otthon elkezdtem dolgozni azon a bizonyos 80 százalékon. Rendszeres tornával, úszással, később kerékpározással. Nyár volt, jó idő. Egyre erősebb lettem, de tudtam, olyan erős soha nem lehetek, mint voltam. Új mozdulatokat tanultam az utcán, a boltban, az ágyban és a vonaton. Hiába kérnek, hogy segítsek föltenni a poggyászt a csomagtartóra, már nem segíthetek. Meg kellett szoknom, hogy másik ember vagyok.

Epilógus

Sokszor megfordul a fejemben, hogy mindezt elkerülhettem volna, még akkor is, ha nem tartom rossznak azt az irányt, amerre a személyiségem változott, mert a változás már régről bennem volt, a testi adottságok változása ezt csak fölgyorsította.

Amiért mindezeket fontosnak tartottam leírni, éppen az, hogy tudom, mindez elkerülhető lett volna.

Ha többet tudok a testemről, és ezzel együtt többet tudok a betegségemről, a kötőszöveti gyengeségről, akkor tudom, hogy nem cipelek súlyos táskákat, tornázom, melegen tartom a derekamat, és egyáltalán, a fizikai adottságaimhoz igazítom az életformámat. Az ember nagyon kevéssé ismeri a testét. Az elektronikus készülékek működéséről többet tud, többet tud az internetről. Nincsenek testhagyományok.

Mindezt elkerülhettem volna, ha a kezdetek kezdetén megfelelő orvosi felvilágosítást kapok. Hozzátéve, hogy amíg nincs baj, nem akar változtatni az ember. Talán én sem tudtam volna. Ennek az írásnak egyetlen célja, hogy megmutassa, mit kell, mit lehet elkerülni. Azért született meg, hogy megtanulj figyelni a testedre. Különben marad a 80 százalék, ami végtelen és befejezhetetlen történet. Vagy mondjuk inkább úgy, ahogyan az orvosom mondta: „A teljes gyógyuláshoz hozzátartozik, hogy elhidd: egészséges vagy."

126