Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 7-8. szám - Ferdinandy György: Autótemető

Nem lett belőlem szőlőbirtokos. Feleségem magamra hagyott, ezúttal véglegesen. A nők nem szeretik a veszteseket. Kezdhettem elölről az életet. Üres kézzel, ötvenévesen.

Ezen a vidéken nem járt se busz, se vasút. A piros, egykocsis motorvonatot, a Micheliné-1 nemrég szüntették meg, a völgyben még ott kanyarogtak - egy keskeny, gazlepte töltésen - a sínek. Akinek nem volt autója, az itt, a hátországban gyalogolt vagy biciklizett. Az élesen repesztő kismotorokat még megcsodálták az emberek.

Nekem, az amerikainak, autó járt. Gyalog a franciák szóba sem álltak volna velem. Volt egy garázs a közelben. Király úr műhelye. Monsieur Roi világlátott ember hírében állt. Az átutazó idegen nála töltötte fel a benzint és a vizet. O volt hosszú időn át az egyetlen barátom. Az egyetlen, aki szóba állt velem.

Nagydarab, halk szavú ember. A lábán papucs, az orrán apró, drótkeretes szemüveg. Soha nem mozdult ki a műhelyéből, de a nagyvilág dolgairól mindent tudott. Ha kérdezett, azt is csak azért, mert ellenőrizni akarta, amit olvasott.

Pénzem nem volt a piros Citroen hősi halála után. Ő szerzett nekem - ki tudja, honnan - egy negyvenéves tragacsot. Egy mini teherautót, amit a Renault-gyár Dauphinoise néven forgalmazott, és amiről ma már a legöregebbek se tudják, hogy mi fán terem.

A tanyavilágban gyorsan jár a posta. Mindenki tudta, hogy az amerikai tönkrement. Ezt persze nem volt nehéz észrevenni: egyre rozogább tragacsokkal láttak a poros burgundiai földutakon.

A Dauphinoise nem hagyott cserben. Még az Alpokba is felmászott velem, ahol egy kisváros, Briancon mozijában bemutatták valamelyik könyvemet. Emlékszem, három sebessége volt, a váltó pedig egy hosszú, kajla bot. Az ablakok kicsinyek, a hátsó egy visszapillantó tükörnél alig nagyobb. Lefelé kikapcsoltam a motort, az Alpokból jövet lejtenek az utak. A kocsi így nem fogyasztott sokat.

Hát igen. Lecsúsztam. Az asszony, aki takarítani járt hozzánk, most, hogy egyedül maradtam, maga helyett elküldte a lányát. Egy kis lángvörös macskát, aki egész nap apró selyembugyiban napozott a balkonon. Mit lehet tudni! Beköltözni a tanyára nem lett volna kis dolog.

Elmúlt a nyár, összeszedtem magam. A Dauphinoise-1 visszaadtam a Roi- garázsnak. Az új tanév kezdetére lent voltam a trópuson.

*

Lassan, módszeresen kezdtem építeni az életemet. Hozott anyagból: romokból. A Szigeten maradt egy barátom. O adta kölcsön a nyolcszáz dollárt, amiből megvettem a bogárhátú Volkit. Tíz éven át ezzel róttam a szobám és a munkahelyem között az utat.

Reggel filozófiát tanítottam, délután turizmust, egy apácaiskolában, esti kurzuson. Mindezt én, aki nem voltam turista világéletemben, filozófiára pedig nem tanítottak, csak az asszonyok. A Volkswagenemmel lenyomtam félmillió kilométert, ha jól számolom. Amikor elajándékoztam, már többször átugrotta a nullát a

102