Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 7-8. szám - Sigmond István: A szakács elfogyott

s a vagon padlózatán többen végigtaposták, várható volt, hogy nemsokára elszáll belőle az élet. Semmivel sem összehasonlítható, iszonyatos látvány volt, ahogy a drága, egyetlen édesapját kicsúsztatják a marhavagon állatürülékkel foltos padlózatáról a vonatsínek melletti földterületre, de nem volt lehetősége sem ellenállni, sem tenni valamit, hogy civilizált körülmények között adja vissza az anyaföldnek imádott édesapját.

Végül a koncentrációs tábor bejáratánál csoportokba állították az érkezőket, a mi emberünket is alaposan megnézték, „munkára alkalmatlan!" - hangzott el az ítélet, és ahhoz a csoporthoz állították, ahol a nők, a gyermekek és az irodasápadt, vézna férfiak gyülekeztek. Elképzelni sem tudta, hogy mi fog történni ezután, megpróbált variánsokat felállítani, hogy mit fognak vele csinálni a továbbiakban, de nem tudta összeszedni a gondolatait, aztán valami furcsa zsibbadást érzett, s ezzel egy időben újra az időutaztató dolgozószobájában találta magát, épen, egészségesen, a saját XXI. századi jelenében.- Letelt az óra - közölte vele a Mester. - Nagyon kérem, egy éven belül ne jelentkezzék újra, csak azután tudom megint fogadni.

A kettes számot húzó milliomos az orosz gulagot választotta. A három szerepkör közül ő is választhatott volna kényelmesebb szerepkört, lehetett volna maga Sztálin, ezeket a javító munkatáboroknak nevezett haláltáborokat, amelyekből mindegyre újabbak és újabbak létesültek, minden bizonnyal Sztálin személyesen ötlötte ki. Ezekben annyira „megjavították" főleg Sztálin politikai ellenzőit, kisebb százalékban köztörvényes bűnözőket is, hogy a 15-20 év kényszermunkára ítélt, többnyire ártatlan rabnak - az embertelen élet- és munkakörülmények miatt - a nyolcvan százaléka elhalálozott jóval a büntetés letöltése előtt. Ez Sztálin rémuralma alatt, a történészek vélekedése szerint, körülbelül húszmillió embert jelentett. A milliomos választhatta volna egy egyszerű hóhér szerepkörét is, s noha nem tudhatta, hogy az egyes számot húzó kolléga is a legveszélyesebb szerepkört jelölte meg, már-már úgy nézett ki, hogy a milliomosok megfertőzték egymást, mert a kettes számú is a harmadik szerepkört választotta, amely mélységes szenvedéssel és beláthatatlan következményekkel járt vagy járhatott. Pedig csak arról volt szó, hogy ezek az urak soha semmilyen fizikai fájdalomnak nem voltak kitéve, és excentrikus mivoltuk igényelte, hogy ha fizetni kell, hát fizetnek, csak érezzék végre, hogy mit jelent a testi szenvedés. Jól látszott ezen az újabb jelentkezőn, hogy alig vápa, hogy a gulag szibériai hőmérsékletében valamilyen sajátos szerencsétlenség érje, például kapjon skorbutot, amelytől rengetegen elhaláloztak, de hiába várt ilyesmire, sokkal cifrább sorsot írt elő neki az időutaztató. Azzal vádolták meg ugyanis őt és még jó néhány társát, hogy miután a kiadott napi 13 mázsányi szenet nem sikerült kibányászniuk, s büntetésként felére csökkentették a napi élelmiszeradagjukat, éjszakánként rendszeresen lopkodják a munkatábor raktáraiból az élelmiszert, a ruhaneműt és a gyógyszereket. Ennek természetesen semmilyen reális alapja nem volt, az éjszakai ellenőrzés is olyannyira meg volt szervezve, hogy a rabok semmilyen körülmények között sem kerülhettek be egyetlen raktárba sem, ezeket a holmikat a tábori személyzet lopkodta össze, éjjel is, nappal is, ők ugyan nem végeztek kényszermunkát, csak kíméletleneknek kellett lenniük, ez volt a feladatuk, viszont élelmiszerben,

55