Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 7-8. szám - Vári Attila: Szomorú hold

ve, hogy néhány hét múlva kitör a háború, s jön a fagyosszenteknél is szigorúbb jegyrendszer, a hatóságilag ellenőrzött beszolgáltatás.- Az ezermester Martin Förster szekerével mentünk. Olyant én addig még Kőszeg környékén sem láttam. Nem vasráfos abroncsa volt, négy igazi gumis autókereket szerelt rá, s visszafelé, mert eladtak mindent, ami terhelte volna, még három óra sem kellett, mert szinte repültek velünk a lovak. Friedernek nem, de nekem volt pénzem, a húsvéti locsoláskor kaptam Kőszegen a rokonoktól, sok helyen azzal váltották meg a piros tojást, s gondoltam, befizetek a haldokló huszárra Friedernek is. De nem is fizettünk. A sátor tulajdonosa a szakállas, kígyótestű asszonynál ivott éppen a szomszédban, s talán véletlenségből kapcsolta le a gépeket, mert nem pihegett, nem vérzett a huszár. Friederrel megemeltük az üvegtetőt, s félve, de megérintettük a halott arcát. Olyan volt, mintha zselatinból öntötték volna. Undorítóan puha és kocsonyás volt a tapintása, s Martin Förster egész úton a zselatinhuszárt mesél tette velünk, s úgy röhögött, hogy majdnem leesett a szekérről.- Kaptok tőlem egy-egy rugós élű, kipattintós bicskát, ha ezt elmesélitek Brandsch apónak - mondta, mert az a család kezdte pogácsahuszámak, kossut- hundnak csúfolni Martint.

És Frieder el is mesélte, de lehazugozták, s az apó menye azt üzente Frieder anyjának, hogy az ilyen magyarral barátkozó, őket hazugsággal vádoló fattyat mindennap vizes kötéllel kellene hurkás bőrűvé verni.

Ez okozta a haragot a Brandsch famíliával. Ok mennyre-földre esküdve állították, hogy azt az üveg alatt mutogatott huszárt egyik felmenőjük sebesítette meg 1849-ben, amikor a szász népfelkelők harcba keveredtek a magyar honvédekkel, a kossuth-kutyákkal.

Ahogy a vonatozást is szabad élete utolsó napjáig mesél tették vele a kamaszok, még a Hitlerjugend-táborban is valódi kalandnak számított, ugyanúgy a kocsonyaarcú bábhuszárt is elmondhatta mindenkinek. És talán nem is sejtették, hogy egyszer majd mesélhetne a magyar alföldről, a Balaton környéki csatákról, a szovjet fogolyvonatról s a fogolytáborról, aminek a többezres tömeget kiszolgáló konyháján, amely az SS-ek bekerített lágerrészén kívül volt, köztörvényes orosz asszonyok és lányok dolgoztak.

Nagyapád, mintha indigóval másolták volna sorsukat, őt leventefoglalkozásról vitték egyenesen a frontra, s hadifogolyként ugyanazt élhette át, amit Frieder. De az ő vegyes nemzetiségű lágerében nem voltak konyhatündérek, mint az SS-ében, s azt a borzalmas élményét, ami most eszedbe jut, nem neked mondta el, hanem apádnak, s te csak kihallgattad őket.- A domboldalban, a tábor drótkerítésén túl, ahol az őrök kantinja, a civilek kulipintyói és egy vegyeskereskedés is működött a személyzet számára, fehérre meszelt téglafal volt. Olyanszerű, mintha egy színpad háttere lett volna, mert egy emelvényféle állt előtte, talán nyári színház lehetett valaha. Enyhén homorú volt a fal, nyári estéken vetítettek is rá, s ha nem volt túl szigorú kedvében aznap az őrség, akkor mi is láthattuk a fekete-fehér háborús szovjet filmeket. Karácsonyeste riadóztattak. Szenteste nevében minket kirendeltek a parancsnokság előtti térre, hogy ne ünnepelhessünk, s valaki bekapcsolta film nélkül

17