Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 6. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT WEÖRES SÁNDOR - Energiák erőterében: Kodolányi Gyula: Szóló hangra
Hegedűs Imre János Energiák erőterében Kodolányi Gyula: Szóló hangra Közismert Teller Ede vallomása: Ady Endre szimbólumai, szópalotái nélkül nem jutott volna olyan magasra (mélyre) az atomfizikában, mint ahová eljutott. Milyen jól hangzana ennek a fordítottja is! Ha a fizika és a matematika zseniális felfedezései nélkül vajmi kevés esélye lenne a babérra manapság egy költőnek. Mindez Kodolányi Gyula friss esszékötete, a Szóló hangra kapcsán ötlött fel. Olvasván ezeket a szép, míves, okos írásokat, törvényszerű, hogy elkalandozik a gondolat az energiák mezejére, s gomolyog, felötlik a játékos ötlet: Mérjünk kánonok, trendek helyett szellemi energiákban, érzelmi töltetekben életműveket, áramlatokat, stílusirányokat. Legyen mértékegység az energia! Nem öncélú az elkalandozás, a szerző többször használja a szót, amelyet nagybátyjától, Kodolányi Jánostól vett át, aki évekig tanítómestere volt: „Képzeljük el - írja -, hogy mindaz az energia, ami őbenne akkor is ott forrt és cikázott még, ...átáradt ezekbe az elképesztő beszélgetésekbe, a kozmoszt és az egész világot felölelő okfejtésekbe." (58. oldal) Izgalmas elindulni ezen a szálon, s azt kutatni, miképpen valósult meg a tanítványban az átadott szellemi és szeretetenergia. Mintha irodalmunk Van Allen-övezetében lennénk! Mintha nagy erejű részecskék áramla- nának ki az írásokból! Mintha a négy erő, a gravitáció, az elektromosság, a mágnesesség és a rádióaktivitás együtt, együttesen érvényesülne Kodolányi Gyula mondatfűzésében, az esszészöveg szerkesztésében, a szépség és igazság teremtésének hevületében. Láthatatlan ez az áramlás, ez a sugárzás, alig észlelhető, és szinte misztikus az alkotásfolyamat. Élményvilága, gazdag tudása, nagy skálájú műveltsége is része ennek az erőtérnek, s nemcsak versei alapján, hanem míves prózája okán is joggal nevezhető poéta doctusnak. Okosan felépített kötet a Szóló hangra. Lassan, fokozatosan vezeti be az olvasót Kodolányi Gyula sűrű, tömény világába. Óvatosan viszi mély vizeire. Apró, kedves írásokból áll az első, a Villanások fejezet, kertről, erdőről, gombászásról, harangszóról, elmúlásról, színházról szólnak, de egyszer csak szembetalálkozunk két nagy, mai névvel, alakkal, figurával, Edward Albee-vel és Salman Rushdie-vel. Mintha a Balaton vizében (ő Tihanyban, apósa, Illyés Gyula örökében tartózkodik nyáron) hirtelen mély gödörbe lépnénk. És itt már megsejthető Kodolányi Gyula világának izgalmas titka, mégpedig az, hogy kimondja, nincs a világegyetemnek olyan porszeme, mamutfenyője, harangvirága, amiről ne lehetne hangulatosan, hozzáértéssel írni. S a módszert éppen Edward Albbe, a nagyszerű amerikai drámaíró, színházi szakember, rendező kapcsán, az ő szavait átvéve árulja el: „... a mű, lesz, növekszik, az író belső erői írják-alakítják, s nem racionális agymunkával »kreálják«." (19. old.) írhatott volna akár „energiát" is az „erő" helyett, az alkotásban egyre megy. Az arcképvázlat, amelyet néhány pontos, precíz jelzővel Edward Albee-ről fölvázol, ugyancsak energiaáramlás, láthatatlan, megfoghatatlan, mégis ható, teremtő, s hogy mennyire misztikus, idézi szó szerint beszélgetőpartnerét: „A színdarab hangokból és csendből áll, mint a zene." (20. old.) 96
