Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 6. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT WEÖRES SÁNDOR - Tarján Tamás: Az átutazó (Weöres Sándor 100)

hirtelen fordulattal valamilyen főzelékre és vörösborra vágyott. Ki tudja, honnan, főzelék került tálcán, tányéron, viszont a bor szervírozásához felesége, Károlyi Amy - Marno János Kútbaigazításul című emlékezése szerint az állami, cenzurális szigornál is erősebb tiltások államy asszonya - nem járult hozzá.). Weöres érdeklődve, szívesen, tervezgetve készülődött utazásaira, egyben szorongva, idegenkedve, visszakozva. Önmaga és az emlékezők szerint is különc, nyűgös, lehetőleg a szálláshelyén időző utazónak számított. A tényeket, dokumentumokat nem szaporítva álljon itt néhány bizonyság.

Keleti útinaplójába 1937 januárjában az alig huszonnégy éves fiatalember a természet, a látvány, az új horizont kedvre derítő általánosságain kívül inkább ilyesmiket jegyzett be - a tengeri utat már a harmadik napon unva „Sok bosszúságom volt utam előkészítésével, sok zűrzavar volt a valutákkal, papírok megszerzésével, anyámnak elég kellemetlenséget okoztam vele. [...] Eddig az út elég élménytelen volt. [...] [Colombóban] a bennszülött negyedben eltévedtem, hát elfogadtam egy riksás ajánlkozá- sát; megalkudtam vele fél ceyloni rúpiában..." Ázsiai „napló"-költeményei (A Bab el Mandeb-en, 1937; Úti jegyzet, 1937), norvégiai versbenyomásai (a szintén Kodály megzenésítette Norvég leányok, 1935; Hardangeri emlék, 1940), a Képek Bulgáriából mozaikja (Madara, 1937; Plovdiv, 1937) a felfedezések, rátalálások olykor eufórikus hangjait általánosabb, higgadtabb megfigyelésekbe mossák, önállósuló antropológiai-ontológiai formaként le-leválnak az utazásélményekről. Az utazást Weöres nem nagyszabású, kalandos helyváltoztatásként fogta fel, hanem az egyéniség alakításának, érlelésének lehetőségeként. Fizikailag kevés lendülettel és érzékkel, mondhatni passzívan utazott - lelkileg, tudatilag roppant aktivitással.

A Római Magyar Akadémia egykori igazgatója, Kardos Tibor által lehetővé tett ösztöndíjas utazásokról, pontosabban az utazók egy részéről és önmagáról, az itáliai hónapokról Lengyel Balázs irodalomtörténész a Két Róma ban (1995) festett plasztikus esszéképet. Legtöbbször Nemes Nagy Ágnessel közös élményeiket eleveníti az Örök Városból, de bőven ír a velük egy időben - 1947 végén, 1948 elején - ott időző Weöresökről is. „Weöres Sándor szerint milyen volt Róma? Mint Kecskemét. Ült, gubbasztott Weöres a Magyar Akadémia csodás freskójú palota-termében, Károlyi Amyval együtt nekik volt az egyetlen palota-szobájuk, és többnyire dideregve ágyban feküdtek naphosszat. A karácsony utáni napon megszűnt a fűtés, dermesztő hideg volt, óriás jégcsapok lógtak a Farnese-palota előtti szökőkutakon. Az isten szerelmére, Sanyika, nézzetek azért körül, induljatok ki erre vagy amarra - mondta Kerényi Károly. [...] Ha mást nem, legalább az eget nézd, Sanyika! - mondta Kerényi. Legalább Róma egét! H Az gyönyörű volt. Az is gyönyörű volt. / Dehogyis Kecskemét. Csakhogy Weöres Sándor szerette meghökkenteni vagy bosszantani az embereket."

Ismét némi szubjektivizmussal, legendaképzéssel és -foszlatással lenne dolgunk? Részben esetleg igen, bár Weöres hazai útjairól, író-olvasó találkozóiról, sőt az otthonában töltött napokról, hetekről, évekről is rengeteg hasonló tónusú tudósítás, emlékezés ismeretes. Maradva az utazásnál, az 1980-as nagy-britanniai felolvasóút egy tragikomikus londoni epizódjáról Vajda Miklós anekdotázik az Ej volt, egy síró magyar költővel az ágyon (2012) hasonló című fejezetében (a címszereplő költő: Pilinszky János). „Másnap éjjel Weöreséken volt a sor - olvassuk. - Az éjszaka közepén Károlyi Amy halálra rémült hangja ébresztett telefonon: három vadidegen

50